Aki a csokoládét szereti, rossz ember nem lehet, állítja határozottan az egyik barátom, aki foglalkozását tekintve a világ (na jó, a megye) legjobb számítástechnikusa, szabadidejében pedig remek csokoládéutazás-szervező. Mondhatnám egyszerűbben is: oda van a csokiért, valóságos Gombóc Artúr, ráadásul édességkalandozásaira mindig társakat is gyűjt maga mellé.
A legutóbbira többekkel együtt magam is vele tartottam, megnéztük, bevettük Zotterék osztrák csokigyárát, megkóstoltuk a világ különböző tájain termő kakaóbabokat, meg a keserű, az édes, a tört, az egész, a mogyorós és az alkoholos édességeket. Amire a Gombóc Artúrokon kívül mindenki más gyorsan ráunt és jöhetett a közeli Graz városának megcsodálása.
Megnéztük, bevettük Zotterék csokigyárát
Valamikor nagyon régen jártam grazi vásáron ebben a csodálatos ékszerdobozban, ahol most csak a történelmi belvárosra, a vár környéki turistacsalogató, gazdag városrészre jutott idő. Lábizmot próbáló a várba feljutni, de megéri, mert fenséges látványt nyújt lenézni az alant elterülő városra, a műszigetre, a melegben enyhet adó szabadtéri és ingyenes medencére, a Mura folyót átszelő hídra felaggatott milliónyi szerelemlakatra, a hömpölygő tömegre, amely a kora nyári kánikula ellenére is felmászik meghallgatni az óratorony muzsikáját, utazni a vár alatti labirintus kisvasútján, felülni a libegőre vagy csak megszaglászni a rózsakert illatos virágait. Közben megkóstolni a mindenhol fellelhető és úgyszintén ingyenes ivókutak és ivókövek ízletes vizét, majd lemenni és lepihenni az óriási parkban, ahol ki-ki kedvére napozhat, vizet ihat, focizhat, kutyát sétáltathat. És mehet a toilettre, amit Grazban nem kell lámpással keresgélni, és amiért – mondjam – szintén nem kell fizetni. És ahol a tűcsere is ingyen volt: mind a nyolc fülkébe benéztem, mindenhol 2-2 fecskendőt helyeztek ki a drogosoknak, ha már – sajnos – szúrják magukat, legalább tiszta tűvel tegyék. A falon ott volt a felirat: a fecskendőt napjában kétszer gyűjtik össze. Pesten meg tavaly ellehetetlenítették az egyetlen civil szervezetet, amelynek elszánt munkatársai mindenhová, még a „nyócker” bugyraiba is bemerészkedtek és összeszedték a használt tűt, meg a vele járó miegyebet. Már nem menthetnek életeket.
Az óratorony muzsikáját sokan meghallgatják
Jólétben élnek a graziak, jólétben az osztrákok. Ez mindenhol töményen érezhető, sőt, látható, de nem abból, hogy jólöltözöttek, hanem abból, hogy nyugodtak, gyakran és szívesen mosolyognak az ott élő vagy az oda gazdasági megélhetés okán bevándorolt emberek. Idegenre, turistára, egymásra, szívélyesen. Ahogy mi, magyarok, nem, vagy csak ritkán, szégyenlősen és csak kevesen. Pedig negyedszázada voltunk mi is közel, de legalábbis közelebb ehhez. A jóléthez, a derűhöz, a nyugalomhoz. Voltunk. Közelebb.
