Az egyetemes gázszolgáltató-váltás kapcsán több panaszos megkeresést is kaptunk olvasóinktól, amelyekkel Egyházi Nikolettához, az E.ON sajtószóvivőjéhez fordultunk.
– Olvasóink jelezték, hogy az E.ON telefonos ügyfélszolgálata, ahol kérdéseikre választ kaphattak volna, az elmúlt napokban szinte elérhetetlen volt. Három alkalommal, különböző napokon és napszakokban mi is megpróbáltuk felhívni az ügyfélszolgálatot, és valóban, hosszas várakoztatás után sem sikerült valamelyik munkatársukkal kapcsolatba kerülni. Ráadásul az automata 15 perc után bontotta a vonalat, ami addig viszont percdíjakban hívásnak számított.
– A gázszolgáltató-váltás miatt az elmúlt héten többszörösére emelkedett a gázos témában beérkező telefonhívások száma, és sok hívást nem tudtak a kollégák fogadni. A héten pluszkapacitást vontunk be annak érdekében, hogy a szolgáltatóváltással kapcsolatban, illetve a gázszámla egyeztetése miatt telefonáló ügyfeleink hívásait minél hatékonyabban tudjuk fogadni, kezelni. Amennyiben telefonon nem érnek el bennünket ügyfeleink, úgy kérjük őket, hogy írásban vagy online ügyfélszolgálatunkon keresztül keressék meg társaságunkat.
– Többen kérdezték, hogy mikor számíthatnak a gázfogyasztás utáni végelszámolásból keletkezett túlfizetések összegének visszautalására, ugyanis az E.ON a túlfogyasztások utáni tartozások kiegyenlítését sokuknál a január 20–25. közötti időpontban kérte, de a visszafizetésekről nem adtak tájékoztatást, így nem tudják, mikor kaphatják kézhez a pénzüket.
– A gázszámlák esetében a visszautalás a szokásos eljárásnak megfelelően történik, ebben nincs változás. Azoknak az ügyfeleinknek, akiknek a végszámlájuk alapján túlfizetésük volt, nagy részben már visszautaltuk a jóváírás összegét.
– Akkor ők a héten számíthatnak az összeg megérkezésére?
– Igen!
– Nyugdíjas olvasónk jelezte, hogy neki a gázfogyasztása után visszajár pár tízezer forint, ugyanakkor az áramszámláján túlfogyasztás keletkezett. Mivel a fizetési határideje és a nyugdíjfolyósítása között két hét különbség is van, érdeklődik, hogy van-e mód a gázból visszajáró összeg jóváírására az áramszámláján?
– A gázszámlákból jelentkező visszautalásokat automatikusan nem írhatjuk jóvá az áramszámlán. A gáz és áram egyetemes szerződés két külön szerződés, így a számlákat és a befizetéseket külön folyószámlán tartjuk nyilván. A vonatkozó jogszabályok szerint, amennyiben ügyfelünk szerződése megszűnik, a fogyasztónkkal el kell számolnunk, és az esetleges jóváírásokat is vissza kell utalni. Jelen esetben az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-vel kötött gázszerződések megszűntek, így jogszabály szerint kell eljárunk és elszámolnunk a szolgáltatóváltásban érintett ügyfeleinkkel – válaszolta Egyházi Nikoletta, az E.ON sajtószóvivője.