Közérzet · 2016.07.08.

Gáz van: nincs gáz!

Az úgy kezdődött, hogy Szabolcs, a szomszédos kis étterem főnöke reggel telefonált, vigyem ki az autót az udvarból, ha napközben használni akarom, mert később már nem tudok kiállni. Csőtörés volt ugyanis, és fel kellett bontani az utat, no meg persze a vizet is elzárni egy időre. Futottam a szomszédokhoz, eresszék teli ők is a kádat, engedjenek valamibe ivó- és főzővizet. Ha nincs ez a fajta riadólánc, vajon a munkások bejöttek volna, hogy szóljanak? Ez most már nem fog kiderülni, legyünk tehát jóhiszeműek és szavazzunk utólag bizalmat nekik. Aztán egyszerre csak nem volt gáz sem… Szerencsére a másnapos paradicsomleves hidegen is finom.

Szaladtam megint a szomszédba, náluk van-e?


– Nincs, de előre bejelentették – világosított fel Laci bácsi.

– Igen? És hol?

– Az újságban volt róla közlemény.

Ja, hát én a megyei lapot nem olvasom, bár valamikor az újságírója voltam, de azóta ott már minden megváltozott, és nem vált előnyére, hogy egészen finom legyek. Meg különben is… Régi kollégáim, barátaim lettek ott egzisztenciálisan és erkölcsileg kivégezve, szóval ha ingyér’ adnák, akkor sem kellene.

Hideg ebéd lesz, mondtam a zuramnak, és épp kezdtem kimerni a levest, amikor Szabolcs újra telefonált.

– Nincs gáz. Nem szólt senki. Kinyitottam, csak épp főzni nem tudok, ezen a napon csak veszteséget termelek. A hibabejelentőnél jeleztem, de nem tudom, mi lesz.

– Állítólag benne volt az újságban…

– És? Nem járatom, nem vásárolom, gondolom, sokan mások sem rajtam kívül. Nem kellene az ilyesmit szórólapon tudatni? Esetleg plakátokat kirakni az érintett területen? Szólni a vendéglátóhelyeknek, hogy aznap inkább maradjanak zárva?

Jogos kérdések, föl is pörgött tőle bennem az adrenalin, kaptam a telefon után azonnal, nézzük, hogy is van ez a gázszolgáltatós tájékoztatás.

Jó órába telt, míg pingponglabdaként pattogva a kedves és még kedvesebb, ám semmilyen érdemi információval nem szolgáló ügyfélszolgálatosok között végre találtam valakit, aki célegyenesbe állított. De addig is sokat okosodtam. Megtudtam például, hogy a hibabejelentőre befutó hívásokat vagy Győrben, vagy Debrecenben fogadják olyan – hangjukból ítélve – fiatal lányok és fiúk, akiknek hiába magyarázom, merre van Veszprémben a Szerelem-sziget. Ahhoz persze, hogy hozzájuk eljussak, végig kell hallgatni az automatát (nyomja meg a kettes gombot, adja meg a tízjegyű felhasználói azonosítószámát stb.), szerencsére a hívás ingyenes, csak hát ugye az idegek… Az üzemirányítás egyik munkatársa Pécsett vette fel a telefont, majd közölte:

– Hölgyem, itt most be fogjuk fejezni a beszélgetést, mert rossz helyen érdeklődik.

– Na, de legalább… Ugyan, megmondaná, mégis hova forduljak?

– A hibabejelentőhöz.

– Onnan irányítottak magához.

– Nincs felhatalmazásom a tájékoztatással kapcsolatos kérdéseire válaszolni. Egyébként meg van már gáz a területükön, a karbantartási munka befejeződött.

– Nyomom a piezót – hallja? –, de nem gyullad be a láng.

– Akkor újra kell indítani a nyomásszabályozót.

– A micsodát? Egyáltalán, azt hol keressem? Egy éve lakunk itt, eddig valahogy nem derült ki, hogy tudnom kellene róla és főleg, hogy tudnom kellene újraindítani.

– Na jól van, odaküldök valakit, aki megcsinálja.

– Rendben, de most akkor kit is hívjak?

– A hibabejelentőt.

Újabb két kör után végre egy nemcsak kedves, de igazán segíteni is akaró hölgy vette fel a telefont, és felajánlotta, hogy a problémámat továbbítja a központ kommunikációs illetékesének. Ha megadom az elérhetőségeimet, biztosan válaszolni fognak a Veszprém-kukac nevében feltett kérdéseimre. És valóban! Az E.ON Hungária Zrt. munkatársa hamarosan felhívott, hogy értesítsen, e-mailben küldte el a cég válaszlevelét. Változatlan terjedelemben tesszük közzé, annál is inkább, mert tartalmaz néhány hasznos információt.

A legfőbb kérdés persze továbbra is kérdés: a közel nyolcvan utcában érintett 1600 fogyasztóból vajon hányan olvasnak Naplót? Aki olvassa is, felfigyel-e a kétszeri közleményre? Egyre többen vannak, akik nem járatnak napilapot, ugyanakkor – főleg az idősebbek – nem fognak az E.ON online oldalán regisztrálni és nincsenek fönt a Facebookon sem. Meg kellene találni a módját (szórólap?, plakát?), hogy a szolgáltatással kapcsolatos információk hozzájuk is eljussanak, azokhoz meg főleg és célzottan, akik gázfelhasználóként keresik a kenyerüket. Mint például Szabolcs.

[stextbox id=”grey”]

A levél:

Tisztelt S. Bonnyai Eszter!

Kollégámtól kaptam a jelzést, hogy érdeklődött a mai veszprémi tervezett munkavégzésünk részleteiről, kiemelten annak előzetes meghirdetéséről. Alább küldök Önnek erről egy rövid tájékoztatást – ha valamiben segítségére tudok még lenni ezeken felül, jelezze kérem. Közvetlen elérhetőségeimet a levél alján megtalálja.

A mai napon 9 órától földgáz elzáró rekonstrukciót végeztek munkatársaink a Dózsaváros városrészben – ennek a berendezésnek egy esetleges üzemzavar során van kiemelt jelentősége, gyors beavatkozásra adva lehetőséget a szakembereknek. A munkálatokban 1600 ügyfelünk volt érintett, közel 80 utcában. Az érintettek nagy száma miatt a megyei napilapban elhelyezett újsághirdetés útján hívtuk fel ügyfeleink figyelmét a várható szolgáltatásszünetre. A hirdetést első alkalommal 15 nappal a munkavégzés előtt tettük közzé, június 22-én, majd a figyelemfelhívást július 4-én megismételtük. A területen lévő iskolák, óvodák, pékségek stb. értesítését levélben végeztük el.

A rekonstrukciós munkálatok ideje alatt a gázvezeték hálózatba földgáz utánpótlás nem érkezik, a hálózatban már bent lévő földgáz azonban felhasználható a karbantartás időtartama alatt is. Ebben az esetben kb. 10.30-kor fogyott el a vezetékben lévő földgáz, kezdődött a gázszünet. A rekonstrukciós munkálatokkal 12.45-kor végeztek a szakemberek, és helyezték ismét gáz alá az érintett vezetékszakaszt.

Azokban az esetekben, ha egy-egy tervezett beavatkozás kisebb számú ügyfelet érint – pl. néhány lépcsőházat – szórólap útján adunk tájékoztatást a várható munkálatokról.

Nagyobb érintettség esetén, mint a mai is, előzetesen újsághirdetést teszünk közzé, két alkalommal.

Azon ügyfeleinknek, akiktől erre felhatalmazást kapunk, közvetlen e-mailes értesítést küldünk a várható áram- vagy gázszünettel járó beavatkozásokról. Amennyiben bármely ügyfelünk szeretne közvetlen e-mailes értesítést kapni a fogyasztási helyén tervezett áramszünetről, arra kérjük, regisztráljon online ügyfélszolgálati oldalunkon (www.eon.hu/ugyintezes) és belépve az Üzemszünetek menüpont Értesítés tervezett üzemszünetek pontjában kérje az értesítést. Az egyszeri beállítást követően az értesítések automatikusan érkeznek a megadott e-mail címre.

A tervezett munkavégzések listája elérhető a Facebookon, valamint az E.ON weboldalán is:

https://www.facebook.com/

https://www.eon-hungaria.com/

Remélem, a fenti információk megadásával segítségére tudtam lenni.

Üdvözlettel/Kind regards

Varga Ivett

[/stextbox]






[fbcomments]