Közérzet · 2015.06.26.

Futva menekülnek a határ felé

A  szerb szociálisügyi miniszter a menekültkérdéssel foglalkozó szerb munkacsoport vezetőjeként arra szólította fel Aleksandar Vučić szerb miniszterelnököt, hogy mielőbb hívjon össze egy regionális tanácskozást, amely a menekültproblémával foglalkozik. Közölte, amióta Budapest bejelentette, hogy négy méter magas kerítést akar emelni a magyar–szerb határon, azóta megnőtt a menedékkérők száma, de azoké is, akik elhagyják a menekültközpontokat, hogy minél hamarabb, még a kerítés megépítése előtt, átjussanak a határon. Elmondása szerint a Közel-Keletről érkezők „futva menekülnek a magyar határ irányába”.

A miniszter arról is beszélt, hogy Szerbiának már van tapasztalata a menekültkérdés kezelésében, hiszen a 90-es évek elején kirobbant délszláv háborúkat követően több mint 800 ezer menekült érkezett Szerbiába az egykori Jugoszlávia területéről. Ez a mostani helyzet mégis más. Amikor csak Szíriából mintegy 10 millió ember kelt útra az ottani helyzet miatt, úgy véli, nincs az az ország, amely ekkora néptömeget képes lenne befogadni.

– Nemhogy a gazdasági összeomlás szélén álló Szerbia, de – mint az utóbbi időben látjuk – még a nagy és erős Európai Unió sem képes megbirkózni ezzel a feladattal – mondta.

Szabó Angéla

[stextbox id=”grey”]

„ Őrületes számú menekültről” beszélt a minap  Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Szerinte a bevándorlás első hullámánál vagyunk és sokkal többen fognak jönni. Csak idő kérdése,  hogy mikor robban a „menekültbomba”, mert az elkeseredett ember előbb-utóbb radikális lépésekre szánja rá magát, hiszen nem leli helyét Európában, amely a 2008-as válságból a mai napig nem tudott kitörni.

[/stextbox]






[fbcomments]