Hagyományteremtő Marian Cozma-emlékfutást tervez a Veszprém Kézilabda Fan Club október 11-én (vasárnap) a Veszprém Aréna szomszédságában a helyi atlétikai műhely, a Vedac támogatásával. A hajdani Fotex KCV fórumos közösségéből tizenegy évvel ezelőtt alakult Veszprém Kézilabda Fan Club (VKFC) a román válogatott 2009. február 8-án bekövetkezett tragikus és értelmetlen halálakor több helyütt ígéretet tett, hogy a sportoló emlékét örökké megőrzi.
Október 11-én, a délelőtti órákban, vagyis az aznap, 15 órakor kezdődő Besiktas JK elleni Bajnokok Ligája kézilabda-mérkőzés előtt két távon várják Marian Cozma tisztelőit, a rá emlékezőket és a mozogni vágyókat. A rövidebb táv egy kilométeres, azon a résztvevők kedvük szerint sétálhatnak, kocoghatnak, főként Marian Cozma emléke előtt adózhatnak. Itt a nevezési díj személyenként ötszáz, a családoknak pedig ezerötszáz forint. A hat kilométeres táv résztvevőinek ezer forint a nevezési díj. A házigazdák az így befolyt bevételt a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány javára utalják át. A hosszabb távon az első ötven célba érkező emlékpólót vehet át, a dobogósok pedig éremdíjazásban részesülnek. Mint megtudtuk: a Veszprém Aréna előtti téren közös bemelegítés várja az érkezőket, akik a közeli parkolót, valamint a csarnokot megkerülve teljesítik a kijelölt penzumokat. A célba érkezés a játékos emlékművénél lesz.
A szervezők, a VKFC és a Vedac minden érdeklődőt szeretettel várnak a megmozdulásra, amelynek hamarosan pontos és részletes lesz a programja.