Kék / Sport · 2015.10.08.

FUTÁS – Marian Cozmára emlékeznek

Elkészült a Veszprém Kézilabda Fan Club által szervezett, október 11-én (vasárnap) tartandó jótékonysági Marian Cozma-emlékfutás forgatókönyve.

A Külső-kádártai úti Veszprém Arénánál október 11-én délelőtt, vagyis az aznap, 15 órakor kezdődő török Besiktas Jimnastik Kulubu elleni Bajnokok Ligája kézilabda-találkozó előtt két távon várják Marian Cozma tisztelőit, a rá emlékezőket és a mozogni vágyókat.

A társszervező helyi atlétikai műhellyel, a VEDAC-cal kilenc óra és negyed tizenegy között tartják a regisztrációt, amikor is az érdeklődők nevezhetnek az egy és a hat kilométeres távra. Tíz óra húsz perckor kerül sor a közös bemelegítésre, fél tizenegykor elrajtol az egy kilométeres futás, majd tizenegykor a hat kilométeres verseny. A rövidebb távon a résztvevők kedvük szerint sétálhatnak, kocoghatnak, adózhatnak Marian Cozma emléke előtt. Háromnegyed tizenkettőkor lesz az eredményhirdetés, tizenkét órakor pedig a tombolasorsolás.

Az egy kilométeres táv esetében ötszáz, míg a hosszabbik távnál ezer forint a nevezési díj. A házigazdák az így befolyt összeget a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány javára utalják át. A hosszabbik távon az első ötven célba érkező emlékpólót vehet át, a kategóriák dobogósai pedig éremdíjazásban részesülnek. A szervezők külön díjazzák a férfiakat és a nőket, az 1995 után és az 1975 előtt születetteket. A hagyományteremtő seregszemlét rossz idő esetén is megtartják.

 






[fbcomments]