Közérzet · 2018.08.30.

FOGHÍJAS – A tizenkét éveseknek minden harmadik foga hiányzik

Az európai fogorvosok szövetségének adatai szerint Európában a magyar gyerekeknek legrosszabb a fogazata. Miközben a gyerekek fogászati ellátása szinte teljesen térítésmentes, az átlagos magyar hatodikosnak háromnál több foga hiányzik, lyukas vagy tömött. A 12 évesek alig nyolcadának van ép fogsora, írja a Népszava.

Az Országos Alapellátási Szövetség az európai szakmai szervezetnél részletesebb elemzést készített a magyarok szájüregi egészségi állapotáról. Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának elnöke elmondta, hogy a magyar 19 éveseknek már több mint öt foga hiányzik, a 45 éveseknek pedig már csaknem dupla ennyi.

Az európai országok nagy többségében a gyerekek szuvas fogait időben kezelik,  Magyarországon viszont későn jutnak el fogorvoshoz, s akkor gyakran már csak a húzás marad. Ismeretes, hogy a fogászatokon is megjelentek a várólisták, de vannak, akik még késve sem juthatnak hozzá a számukra szükséges fogmentő kezeléshez.

Időközben ebben a szakágban is jelentkezett az orvoshiány: míg öt évvel ezelőtt 187 összes üres fogorvosi praxist tartottak számon, idén már 300 felett van a számuk. Egyes megyékben olyan rossz a helyzet, hogy a fogszabályozásra éveket kell várni.

Az egészségügyi világszervezet adatai szerint a 65-74 éves magyar emberek negyedének már egyetlen foga sincs. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az országban mindössze nyolc olyan, ínybetegségekkel foglalkozó rendelés működik, amely közfinanszírozott. Magánorvoshoz már csak a fogínybetegekkel küzdők töredéke jut el, elsősorban anyagi okok miatt.

Az Országos Alapellátási Szövetség szerint a helyzet orvosolható lenne s erre néhány javaslatot is készített. Például duplájára kellene növelni a praxisok finanszírozását (aminek alig van realitása), a rendelési időt igazítanák a kasszához (amivel megduplázódna a várakozási idő) vagy önrészt kellene szabni a betegeknek (akkor még kevesebben mennének fogorvoshoz).

Az Országos Alapellátási Szövetségnek a fentieken kívül van még egy javaslata: a gyerek fogainak állapotához kötné a családi pótlék összegét: amennyiben a szülő nem viszi vissza a gyermekét a fogorvoshoz, miután kiderült, hogy baj van, csökkentenék a támogatást. (Az RTL Klub az ötlettel kapcsolatosan megkereste az illetékes minisztériumot, s megtudta, hogy egyelőre erről szó sincs.






Hozzászólások

A hozzászóláshoz jelentkezzen be Facebook-fiókjába!