Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjét egy kritikus szerint minden általános és középiskolásnak látnia kellene, annyira jól összefoglalja hazánk XX. századi történetét. A filmet március 7-én 18 órakor a VMK (Táborállás park 1.) filmklubja tűzi műsorára.
A film négygenerációs történet, amely az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követi végig a szereplők sorsát. A főhősnő, Anya kilencvennégy évet él és huszonhétszer költözik életében. A viharos természetű és példás veszélyérzettel megáldott nő végigvonszolja férjét és lányát a fél országon, valahányszor veszélyt szimatol. Márpedig veszély mindig van: a XX. század viszontagságos eseményei elől rendre tovább kell állniuk. Át kell vészelni két világháborút, 1956-ot és még sok minden mást. De mindez nem rontja a kedvüket, mindegy, hová veti őket a sors, a Partiumtól Budapesten át az isten háta mögé. Hurcolkodnak át az életen, egymásnak vetett háttal, önfeledten.
„Úgy képzelem, hogy sokunk családtörténete ez. Másokkal persze nem pont így estek meg a dolgok, de kicsiny ország ez, s ugyanaz a történelem dobált minket össze-vissza. Nincs unalmas magyar családtörténet – mindegyik zaklatott, képtelen, alig túlélhető, olykor véres is, de mindenképp kizökkent logikájú. Pedig a legtöbb családdal semmi világra szóló nem történt, csak végigcsinálta az istenverte XX. századot. Amelyben történelmi fordulónként – és volt belőlük elég – semmiért vesztek el életek, nem is csak évek, ahogy Sztevanovity Dusán olyan szépen írta, ’mint a zálogban hagyott ruhák’. Mulatságos és viharos filmet terveztem. Otthonosat. Még így, az utolsó pillanatban összerakni a múlt század vaskos, gazdag szövetét, amíg még elevenek bennünk a magunk és a szüleink emlékei. Mert nagyon vége lett a 20. századnak, szinte semmi nem került át belőle a 21-be, nincs kontinuitás” – nyilatkozta alkotásáról Fekete Ibolya a Filmvilágnak.
Az Anyám és más futóbolondok a családból főbb szerepeiben Ónodi Eszter, Danuta Szaflarska, Básti Juli és Gáspár Tibor látható. A magyar filmkritikusok idén három díjat is adtak a film alkotóinak: a legjobb színésznő Básti Juli, a legjobb férfi mellékszereplő Gáspár Tibor lett, a legjobb forgatókönyv díját pedig Fekete Ibolya kapta, aki egyúttal rendezte is a filmet.