Kultúra · 2016.09.23.

FILMKLUB – Ernelláék Farkaséknál

Hajdu Szabolcs Karlovy Varyban fődíjat nyert filmdrámáját vetítik az országos mozibemutató előtt az Agorában szeptember 24-én, szombaton hat órakor.

Az Ernelláék Farkaséknál című film az egymástól eltávolodott rokonok újratalálkozása által felszínre törő konfliktusok sorát mutatja meg: Eszter nővére, Ernella, családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, felszínre hozva a két család között feszülő ellentéteket.


Hajdu Szabolcs a filmet saját lakásukban forgatta a feleségével, a színésznő Török-Illyés Orsolyával, a saját gyerekeivel, Hajdu Lujzával és Hajdu Zsigával, valamint Tankó Erikával, Szabó Domokossal, Szilágyi Ágotával és Gelányi Imrével. A rendező saját forgatókönyve alapján készítette a filmet, és az egyik főszerepben is őt láthatjuk. Színészi játéka annyira jól sikerült, hogy Karlovy Varyban a fődíj mellett Hajdu Szabolcs átvehette a legjobb férfi színésznek járó elismerést is. A filmet azóta bemutatták a miskolci Jameson CineFesten is, ahol a közönségdíjat kapta meg.

Hajdu Szabolcs Karlovy Varyban a fesztivál fődíjával. Fotó: hirado.hu

Hajdu Szabolcs Karlovy Varyban a fesztivál fődíjával. Fotó: hirado.hu

A film mindössze hárommillió forintból készült 18 forgatási nap alatt. A produkción mindenki lelkesedésből dolgozott (a 13 operatőr is, többségük Hajdu Szabolcs tanítványa), csak a hangtechnikára és a stáb élelmezésére kötöttek. Arról, hogy hogyan született a film, itt olvashatnak, az Ernelláék Farkaséknál előzetesét pedig itt nézhetik meg.

Az Ernelláék Farkaséknál eredetileg egy színházi előadás, amelyről Hajdu Szabolcs a maladype.hu-n a következőképpen nyilatkozott:

– Megpróbálunk magunkról beszélni. A vágyainkról, a kételyeinkről, a szorongásainkról. A hétköznapjainkról, a családról, a gyerekekről, a szüleinkről. Talán ha magunkról beszélünk, sok mindenki másról is beszélünk. Nem vagyunk különlegesek. A problémáink hasonlóak. A dolgok itt vannak körülöttünk, csak meg kell ragadni őket, és elmesélni valahogy. Filmen vagy levélben, buszmegállóban vagy telefonon, mindegy. Most színházban. Hagyjuk a formaságokat, csak beszéljünk, mondjuk el, amíg tudjuk, amíg lehet. Adjunk hírt egymásnak, egymásról.

Ha valaki lemarad a veszprémi bemutatóról, a balatonfüredi szabadidőközpont mozijában is megnézheti a filmet, ahol szeptember 29-étől október 5-éig mindennap 18.15-től vetítik.






[fbcomments]