Képesek vagyunk-e úgy élni, hogy egyetlen Földünk élhető maradjon gyermekeink számára is? Megvalósulhat-e az a világ, amelyben az életfeltételeinket biztosító bolygó megóvása legalább akkora jelentőséggel bír, mint a gazdasági előnyök? Vajon kellő ütemben haladunk-e abba az irányba, amely a jövő generációk, azaz az emberiség fennmaradását szolgálja? – ezekre a kérdésekre keresik a választ a Csalán egyesület fórumán.
A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Bizottságának együttműködésével június 23-án 16.30-kor fórumot szervez Veszprémben, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Nagy László termében. A fórum előadói (Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács képviseletében, dr. Papp Sándor, a Pannon Egyetem nyugalmazott professzora és dr. Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke) arra keresik a választ, hogy a fenntarthatósági törekvések jó ütemben haladnak-e Magyarországon, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy az emberiségnek a Föld a jövőben is élettere tudjon lenni, és milyen lehetőségek – uniós források – nyílnak azok számára, akik ezen az úton kívánnak haladni.
A fórumon való részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a titkarsag@csalan.hu e-mail címen, vagy a 88/578-390-es telefonszámon lehet június 22-ig.