Nemcsak az úri nép járt nyaralni már a reformkorban sem, a fürdővendégek között elvegyültek különféle élősködők, haszonlesők, csalók, prostituáltak és kerítők is. A nagystílű szélhámos, Bizay Mihály alakja például éppúgy hozzátartozott a füredi fürdőélethez, mint a Balaton. Bárónak adta ki magát, közben segített megkopasztani a pénzes vendégeket.
„Mindenki ismerte a jó eszű, jó dumájú férfiút, még az újságok is beszámoltak róla, ha Bizay idény elején megjött, illetve idény végén elment. Közönséges ripacs volt, képes volt bekiabálni a színházi előadás nagyjelenetébe, amikor Othello fojtogatni kezdte Desdemonát, hogy megnevettesse a közönséget. Többek között abból élt, hogy Balatonfüreden, illetve Pesten a Váci utcán ő fogta a pechvogeleket a hamiskártyásoknak, valószínűleg kerítéssel is foglalkozott és szerenádokat szervezett” – meséli Katona Csaba történész, aki tanulmánykötetet írt ezekről a félvilági alakokról, és szeptember 18-án előadást tart a témáról a balatonfüredi Romantikus reformkor fesztivál keretében. A „valami másra” vágyó közönség körében közkedveltek ezek a rendhagyó programok, amelyek a hagyományos múltidézés kereteit feszegetik. Katona Csaba szórakoztatóan mesél, a kisujjában van a várostörténet, amelynek nemcsak a színét, de a fonákját is jól ismeri. Professionatus spielerek címmel a közelmúltban Balatonfüreden megjelent könyvében idézi például Zichy Géza ifjú grófot, aki 1865-ben leírja, azzal kezdődik a balatonfüredi nyaralása, hogy „egy piperkőc csodabogár fogadja, kezében ezüstfogantyús bottal, melyre nagy B. pont Zay volt bevésve. Ez a különös figura berángatta őt az első kocsmába, s ott elkiáltotta magát: Éljen Zichy gróf! A fiatal arisztokrata, akit szülei gyógyulni küldtek Füredre, miután egy vadászbalesetben elveszítette fél karját, zavarában már azt se tudta, hova nézzen, az egész vendéglő az ő egészségére ivott. Mikor ki akarta egyenlíteni a számlát, a vén csirkefogó kijelentette: Ezt semmi esetre sem engedhetem meg! S a gróf pénztárcáját a kezébe véve annak pénzéből mindent kifizetett, királyi borravalókat osztogatva és legvégül 10 forintot magához véve. Ugyanez a Bizay vette rá a kamasz grófot, hogy női fürdőruhába bújva ússzon be a Balatonban a nők számára elkülönített részbe leskelődni. Ő viszi be a grófot bizonyos M. kisasszony drámai szende öltözőjébe, aki őszinteségi rohamában arra inti a fiatalembert, hogy óvakodjon a színésznőktől.”
A fürdővendégek között voltak hivatásos prostituáltak és alkalmi prostituáltak, de olyanok is, akik nem pénzért, hanem magáért az élvezetért bocsátkoztak kalandokba. Általában nem a házastársi hűség megerősítésére szolgáltak ezek a helyek, hiszen fürdőn remekül lehetett ismerkedni. Nyilvánosan kifüggesztették a vendégek listáját névvel, foglalkozással. Mindenki azt diktált be, amit akart, így esett meg, hogy például a molnárból malomtulajdonos lett, és indulhatott a barátkozás sokkal lazább körülmények között, mint egyébként, hiszen ne feledjük, a korabeli Magyarországon különben nehéz volt az átjárás a különböző társadalmi csoportok között.
Bár a botrányokról és a szélhámosokról kevés a levéltári forrás, mivel a fürdőnek nem állt érdekében, hogy rájuk irányítsa a figyelmet, Katona Csaba történésznek mégis sikerült rábukkannia különféle korabeli esetekre. „Ágyékon rúgott egy férfiú egy másikat 1840-ben a későbbi Tagore sétányon. A per során a két úriember kölcsönösen kiteregette egymás viselt dolgait. Az egyik a másikat hamiskártyán megkopasztotta, az áldozat ezt nem volt hajlandó kifizetni, csalónak nevezte a másikat, ez pedig, mivel nagy nyilvánosság előtt megsértették, ágyékon rúgta az adósát a promenádon. Mind a ketten úgy jelentkeztek be a fürdőre, hogy ügyvédek. De a per iratanyagából kiderül, egyikük sem makulátlan, akit megrúgtak, törvénytelen vámot szedett. Aki viszont megrúgta, csalásból élt, nyáron Balatonfüreden, egyébként pedig Pesten hamiskártyán megkopasztott úgynevezett palimadarakat, vagy ahogy akkor nevezték őket, pechvogeleket, és házasságszédelgéssel is vádolták” – idézi fel a másfél évszázaddal ezelőtti történetet a szerző, aki számos más vicces bűnesetről is beszámol majd a balatonfüredi Romantikus reformkor fesztiválon szeptember 18-án 17 órai kezdettel a Blaha Lujza étterem különtermében az érdeklődőknek.