Gazdaság / Sárga · 2015.09.15.

Felszámolják az Astra Biztosítót

A Biztositas.hu  minap kiadott tájékoztatója szerint az Astra Biztosító ügyfeleinek két héten belül új biztosítót kell választaniuk, mert „beleragadhatnak” a biztosító romániai anyavállalatának „eredményében kétséges” felszámolási eljárásába.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hozzávetőlegesen 200 ezer szerződést szüntethetnek meg az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének ügyfelei, ha elfogadják a biztosító által minden ügyfélnek egységesen 2015. szeptember 30-ával felajánlott közös megegyezéses szerződésmegszüntetési lehetőséget – áll a közleményben. Az általunk megkérdezett  szakemberek szerint a „józanul gondolkodó” ügyfelek jobban teszik, ha mielőbb elhagyják az Astrát, mert a magyar fióktelep a mai naptól már nem fogad kárigényeket, annak ellenére, hogy az ügyfelek arra nem számíthatnak, hogy az előre befizetett pénzüket megtérítik. De ez a veszteség kevesebb, mint amekkora a kockázata  a csődhelyzetben álló biztosítónál kötött szerződéseknek. Az új szerződések megkötését mától lehet kezdeményezni az internetes oldalakon.






[fbcomments]