Orbán Viktor a Modern városok program veszprémi állomásán májusban azt mondta: „Megpróbáljuk valahogyan a vasúti pályaudvar és a buszpályaudvar egymástól elválasztott elhelyezését úgy megoldani, hogy az egyúttal városrendezés is legyen.” Nos, nézzük, ez mit is jelent?
„Erre konkrét terveket fogunk kérni. A szándék megvan bennünk a megállapodásra, de konkrét tervek nélkül összegről nem tudunk beszélni” – mondta a miniszterelnök.
A város közgyűlése tavaly októberben megtárgyalta az intermodális pályaudvarról és a kapcsolódó közösségi fejlesztésekről szóló előterjesztést, jóváhagyta a végleges projektváltozatot, felhatalmazta a polgármestert, hogy a részletes megvalósíthatósági tanulmányt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részére továbbítsa. Az anyag több mint kilencmilliárd forintos költséggel számolt. A tanulmányra félmilliárd forintot fordított a város. Azóta kiderült, hogy a kormány és Veszprém önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásáról szóló feladatok között ez a projekt nem szerepel.
Vagyis lőttek az intermodális pályaudvarunknak, méghozzá jó időre, és ezt sejteni is lehetett, mert a hasonló projektek megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről szóló márciusi kormányhatározat alapján az erre a célra szánt 42 milliárd forintból Veszprémnek egy fillér sem jutott.
Igaz, jutott másra, uszodára, sportpályákra, kerékpárútra, városunk fejlesztésére, ennek csak örülhetünk. Azonban a városi konzultáció során is mondhatott volna véleményt a lakosság az intermodális csomópontról, ha a kérdés nem lett volna felemás: „Mennyire tartja fontosnak az autóbuszos és vasúti közlekedés fejlesztését és a helyi járati menetrenddel való összehangolását, aminek keretében központi vasút- és buszpályaudvar jön létre?”
Nem csoda, hogy az enyhén szólva sikertelen konzultáció során semmitmondó kérdésre semmitmondó választ kapott a városvezetés. Am a kérdés megfogalmazása arra utal, hogy pont ilyen gyatra válaszra volt szüksége az önkormányzatnak ahhoz, hogy elmaszatolhassa a közösségi közlekedést mindinkább nyomasztó kérdéseit. A gigaberuházás jelentőségét és szükségességét a válaszadók az 1-től 5-ig terjedő skálán semmitmondó 3,83 ponttal értékelték.
Hogy ez mit jelent? Nagyjából semmit. Nem oszt és nem szoroz. A félmilliárdos megvalósíthatósági terv elkészült, ám közel sem tűnik úgy, hogy a közeljövőben megoldható lesz a város közösségi közlekedésének idült és egyre sürgetőbb gondja. Jó lenne tudni, vajon mi valósulhat meg a félmilliárdos tervben foglaltakból, sőt, jó lenne, ha az elképzelések részletes megismertetése után kérné ki a városvezetés a lakosság véleményét arról, szeretnék-e, ha az autóbusz-pályaudvar a vasútállomáshoz költözne.
(Korábbi írásainkat a veszprémi közösségi közlekedés tervezett átalakításáról itt és itt olvashatják.)