Közérzet · 2016.01.23.

FELJELENTÉS – Ki megy, ki marad?

Tovább gyűrűzik a botrány a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban – adta hírül az Index tegnap. Ezt megelőzően december közepén számoltak be arról, hogy 16 belgyógyász helyezte kilátásba a felmondását és adott ultimátumot dr. Rácz Jenő főigazgató főorvosnak, ha rövid időn belül nem távolítja el az intézményből a rossz modorú, „nagy hatalmú” dr. Németh Ilona főorvost, akinek tűrhetetlen viselkedése évek óta mérgezi az osztály légkörét.

A főigazgató több helyütt, így portálunknak is cáfolta akkor, hogy az orvosok felmondással fenyegetőznének és hozzátette: a beadványukban ténylegesen jelzett konfliktusok elkerülésére dr. Németh Ilona a jövőben kizárólag a sürgősségi osztályon fog dolgozni. Az ügy azonban láthatóan nem jutott nyugvópontra, és a tegnapi indexes cikkben már a háttér is erőteljesen körvonalazódik. Három orvos személyes és szakmai konfliktusa, illetve a főigazgatói posztért folytatott utódlási harc teszi igazán botrányossá a történetet. Dr. Németh Ilonával szemben – a cikk szerint egy újabb petícióban – mostanra még több orvos sorakozott fel a panaszokat a kórházi vezetésnek eljuttató dr. Sydó Tibor mögé, akinek az Index információi szerint dr. Dávid Gyula orvos-igazgatóval is meggyűlt a baja, mert úgy tűnik, mindketten a főigazgatói székre aspirálnak. Ugyanitt értesülhettünk arról, hogy tegnap összeült a kórház szakmai vezetői testülete, ám a megbeszélésen nem dr. Németh Ilona eltávolítása, hanem dr. Sydó Tibornak a grémiumból való kizárása és vezetői megbízásának visszavonása volt a tét.


Tegnap délután sikerült elérnünk dr. Rácz Jenő főigazgató főorvost, aki az ülésen történtekről nem nyilatkozott, helyette annyit közölt, hogy az Index tegnapi cikkében leírtak miatt a kórház felett fenntartói jogokat gyakorló Állami Egészségügyi Ellátó Központtal folytatott konzultációt követően ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. Mivel az ügyet kénytelenek jogi mederbe terelni, annak lezárultáig nem kívánnak információkat megosztani a nyilvánossággal.






[fbcomments]