Azt tudtam, hogy néptáncosok lépnek fel az Equusban, de az meglepetésként ért a szombat esti bemutatón a Pannon Várszínházban, hogy a szereplők egy része kockás inget visel. Éppen aznap tetőzött a kockásing-revolúció a Facebookon. Az élet nagy rendező, ugyanis mint sejteni lehet, a lovászlány, a lovászfiú nem másért, mint cowboy ikonográfiai jelként visel kockás inget a darabban.
A néptáncosok meg – hiába finnyáskodnak az esztéták – egészen jól beleillenek a képbe az őserőt képviselve. Az más kérdés, hogy a jelmezük és a hajpántjuk ciki. De arról nem ők tehetnek.
Megelőzte a híre Vándorfi László Equus-rendezését, konkrétan, hogy néptáncosokat alkalmaz benne. Első pillanatra tényleg zavarba ejtőnek tűnik a néptánc egy pszichológiai kamaradrámában, de meg kell hagyni, egészen jól funkcionál Krámer György és a Herceget táncoló Kádár Ignác koreográfiájában. Az őserőt, az eksztázist testesítik meg a néptáncosok, csak a jelmezüket el lehetne felejteni, amelyben olyanok, mint a hetvenes évek műhippijei. Nem volt elemében Justin Júlia jelmeztervező, de a színpadképtervező Kovács Yvette Alida is igénytelenül hordott össze léckerítést, dézsát (ami egyben a pszichiáter íróasztala), kórházi ágyat, Thonet-széket, óriási lovas posztert a Pannon Várszínház különben hagyományos felfogású, jó előadásában. Tudom, hogy a pénzszűke miatt, de akkor már szerencsésebb lenne az üres tér, úgyis a képzelet, az álmok, a múltban megtörtént dolgok folyamatos felidézése zajlik intenzív színészi játékkal, amely önmagáért beszél.
Alen (Szelle Dávid) és Martin, a pszichiáter (Blaskó Péter)
Mi is történik valójában a darabban? Peter Shaffer 1973-ban írt drámájának színtere egy pszichiátria, ahova bevisznek egy szerencsétlen fiút, Alent, aki megvakított öt lovat az istállóban, ahol hétvégenként dolgozott. Kiszúrta a szemüket egy patakéssel. Egy neves pszichiáterhez kerül az ügy, aki – miközben megpróbálja megfejteni a véres tett okát – önmagának is egyre több kényes kérdést kénytelen feltenni, fokozatosan átveszi páciense problémáit, rávetíti a saját életére az érzelmi terheket. Szinte személyiséget cserélnek. A végén már nem tudni, ki kérdez kit. S a végszóban a pszichiáter azt mondja: „itt a számban a kemény zabla”. A zabla, mint a társadalmi normák és elvárások, erőszakos parancsok, dresszúrák összessége.
Nehéz darab az Equus. Felkavar és meghökkent. A pszichiáterrel együtt mi is feltesszük magunknak a kérdést, végül is mi a „normális” és mi az „abnormális”? Hol vannak a szenvedély és a bűn határai? Vajon normális-e az anya vallásos rajongása, illetve az apa földhözragadt bunkósága? A szülők, bár a társadalmi normákon belül maradnak, de a mesterkéltségük és a hazugságaik mély nyomokat hagynak a fiú lelkén. A maguk módján falvédőszövegeket ismételgetnek ők is, akárcsak a tévében a reklámok.
Blaskó Péter, Oravecz Edit az anya, Kiss T. István az apa szerepében, valamint Szelle Dávid
Nehéz eldönteni, ki bolond és ki normális. Keserű tanulság: sose tudni, mivel indítja el az ember a másikban akaratlanul is a lavinát, ami mindent maga alá temet. Az emberi természetben váratlan erők rejtőznek – érzékelteti Vándorfi László. Rendezésének a profi szereplővezetés mellett ez a legnagyobb érdeme. A főszerepekre olyan színészeket választott, akik hitelessé teszik és sikerre viszik a darabot. Blaskó Péter szinte eszköztelenül, belülről hozza nagyszerűen a pszichiáter figuráját, mindvégig fogva tartva a figyelmet. Szelle Dávid Alenje az ellenpont: megszállottság a józanság tükrében. És ez a tükör érdekesen kezd változni. A fiatal színész nagy bravúrja ez az alakítás, már-már a természetében hordja a lovászfiú kényszeres mozgását, a teljes fizikumával játszik. Oravecz Edit (anya), Kiss T. István (apa), Staub Viktória (Juli), Pap Lívia (bírónő) alakítása jól beágyazódik az előadás természetes folyamatába. A Herceget alakító Kádár Ignácé és a további lovakat megszemélyesítő néptáncosoké (Csánitz Márk, Kubriczky József, Lakatos Ferenc, Rumi Benjamin) a katartikus pillanat, amikor velük száguld Alen. A néptáncból sarjadt kopogós, férfias, kemény gesztusokkal, látványosan összefogódzva. Dacos dobbantásaikkal, fejük kemény hátravetésével fogcsikorgató erőt, elszántságot mutatnak. Az éneklő, doboló kórus (Farkas-Csányi Attila, Punk Péter és Szente Árpád Csaba) az előadásnak a mitikus dimenzióját erősíti.
