Kultúra · 2016.10.18.

EMLÉKÜLÉS – A Kertész-művek maradandóságáról

Egyetemi irodalmi rendezvényeink helyszíne legtöbbször a W105-ös terem. Ennél barátságosabb, székeit és padsorait ilyen rugalmasan változtató termet keresve sem találhatnánk. Tudja ezt ő is, hálája jeléül örömmel befogad minden érdeklődőt. Október 13-án azonban alaposan próbára tettük a befogadóképességét. Nehéz volt helyet találni magunknak. Az ajtóból néztem, hogyan fogynak a szabad székek, telnek meg a padsorok, ülnek fel a legelszántabbak az asztalok tetejére. Szemet gyönyörködtető ilyet látni! Tulajdonképpen minden rendezvényünknek ez lenne a célja, a termet megtölteni kíváncsi fülekkel és érdeklődő tekintetekkel.

Október 13-án Kertész Imre-emlékülést tartottunk egyetemünk Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében. Horváth Géza, a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánja nyitóbeszédében egyrészt hangsúlyozta, hogy az emlékülés célja a Kertész-mű elsajátíthatóságának és közvetíthetőségének megvitatása; másrészt megköszönte a rendezvény ötletét és megszervezését Szávai Dorottyának és a megvalósulás támogatását Ladányi Istvánnak. Szávai Dorottya köszöntötte a veszprémi és környékbeli, valamint a budapesti vendégeket – köztük jelentős írókat-költőket, irodalomtudósokat – és megnyitotta a konferenciát.


Balról jobbra Szávai Dorottya, Térey János, Wirth Imre és Szegő János

Balról jobbra Szávai Dorottya, Térey János, Wirth Imre és Szegő János

Szirák Péter plenáris előadásában kiemelte: a Sorstalanság azt prezentálja, hogy egyediség csakis valamilyen viszonylatban nyerhet értelmet, tehát a hasonlítás művelete kiküszöbölhetetlen. Ehhez azonban szükséges egy olyan nyelvre való rátalálás, aminek következtében Auschwitz egy fokozatok által bekövetkező állapotként tárul fel előttünk. Az előadó rávilágított arra is, hogy a regény ironikus hangoltsága részben abból fakad, hogy a nevelődési regényt idézi föl az európai kultúra megszakadásának ábrázolására. A mű főszereplőjének, Köves Gyurinak fejlődése a gyermeki értetlenségtől a felnőtt kijózanodásáig vezet, ezáltal a regény a világot és az életet, mint tapasztalatok gyűjteményét ábrázolja. A tanulás és az alkalmazkodás ironikus felhangot kap, mert Kövesnek a regényben Auschwitz világát kell elsajátítania, és hazatérése után pontosan az Auschwitzban tapasztaltak idegenítik el az otthoni világtól. A Sorstalanság egyedisége abban áll, hogy a történelmi trauma megértésének korlátaira emlékeztet, és egyben az Auschwitzról való beszéd lezárhatatlanságára utal. Az első plenáris előadás után kerekasztal-beszélgetés következett, amelyet Szávai Dorottya vezetett. A beszélgetés résztvevői Margócsy István, Szegő János, Szirák Péter, Térey János, Vörös István és Wirth Imre voltak. Élénk tanácskozás folyt, részben kapcsolódva a plenáris előadáshoz, részben pedig új kérdéseket felvetve. Például, hogy milyen kezdeti nehézségekkel szembesülhettünk a Kertész-életmű befogadásakor? A Nobel-díj elnyerése mennyiben változtatta meg a Sorstalanság befogadhatóságát? Mi az, ami továbbvihető a Kertész-örökségből?  Mi az előnye és mi a hátránya annak, ha egy mű sikeres? A beszélgetés után Vörös István plenáris előadása következett, amelyben Kertész Imre többirányú ellenállását hangsúlyozta. Ez az ellenállás részben az ösztönök ellen és a nyelv középszerűsége ellen irányul. Vörös Istvánt idézném: „Kertész azt írja meg és éli újra, hogy mi történt a Kövesekkel, a Citrom Bandikkal; vele, velünk, a németekkel akkor. És arra tesz képessé minket, hogy újraéljük anélkül, hogy megéltük volna.” A Sorstalanság fontossága és Kertész példátlan nagysága talán pontosan ebben a mondatban érhető tetten.

Takács Nándor, Vondervisztné Kapor Ágnes, Fenyő D. György

Takács Nándor, Vondervisztné Kapor Ágnes, Fenyő D. György

Ebédszünet után, a nap második felében a Kertész-mű taníthatóságáról hallhattunk egy vitaindító plenáris előadást Fenyő D. Györgytől, amelyben kitért a taníthatóság nehézségeire, a mű részleteinek tanítására, illetve kontextusba helyezte a Sorstalanságot más művekkel. Kiemelte, hogy a tanár számára megnehezíti a tanítást, hogy Kertész előtt nagyon is erős politikai erőtér van. A másik oldalról, a diákok oldaláról pedig a befogadhatóság nehézsége emelendő ki, aminek egyik fő oka a szereplővel való azonosulás problémája. A napot a plenáris előadáshoz kapcsolódva kerekasztal-beszélgetés zárta, Gyeskó Ágnes moderálásával. A beszélgetés résztvevői ezúttal középiskolai tanárok voltak: Fenyő D. György, Szövérfiné Pad Anita, Takács Nándor, Vondervisztné Kapor Ágnes és Zsigmondné Simon Klára. A megvitatásra került kérdések többsége a Sorstalanság tanításának módszerére vonatkozott. Honnan közelítsünk, amikor át szeretnénk adni a művet? A történelem felől vagy egy élethelyzet felől? Nem nyelvi szempontból lenne inkább érdemes közelíteni a szöveghez, háttérbe helyezve ezáltal a történelmi perspektívát? Fontos, hogy előzetesen mutassunk valamit a műből? Vagy megfordítva a kérdést: lehet-e mindenféle szempontadás nélkül olvastatni a regényt? Egyáltalán melyik az a korosztály, amelyik képes „megbirkózni” a Sorstalansággal?

Szávai Dorottya és Ladányi István

Szávai Dorottya és Ladányi István

Kérdések és válaszok napja volt október 13. A kerekasztal-beszélgetések és a viták átlagon felüli elevensége mind azt igazolják, hogy fontos a Kertész-életműről párbeszédet folytatni, és nemcsak fontos, hanem igény is van rá. Aznap a W105-ös teremben Kertész Imre munkásságára emlékeztünk, amely – akárcsak a Sorstalanság értelmezése és akárcsak az emlékülés – lezárhatatlan marad. Írásom végén Vörös Istvánt idézném: „Hogyan olvassuk Kertész Imrét? Bátran, ösztönösen engedve ellenösztöneinknek. És mikor? Amikor szabadok akarunk lenni.”

Mayer Lisa

kertesz-page-001






[fbcomments]