Közérzet · 2021.02.24.

ELLENZÉKI SZEMMEL – Eladósodás előtt a város?

A Veszprém költségvetése ellenzéki szemmel címet adta mai sajtótájékoztatójának az MSZP–LMP–Párbeszéd képviselőcsoportja, Hartmann Ferenc, Benczik Gabriella és Gerstmár Ferenc. Véleményük szerint a város költségvetése a benyújtott számokkal teljesíthető ugyan, de kockázatos.

Szó volt az óvodapedagógus-hiányról, a szociális és idősellátás akut gondjairól, a drága ingatlanfejlesztésekről, az EKF-projekt átláthatatlanságáról és szociális kérdésekről.

Nincs gépjárműadó-bevétel és a parkolás is ingyenes. Ezek a tételek összesen 2 milliárd 44 millió, azaz 28 százalékos közhatalmi bevételkiesést jelentenek – mondta Hartmann Ferenc. – Eladósodik a város, bár már-már megszoktuk, hogy Veszprém hitelállománya folyamatosan növekszik. 2021 végére a tavalyi duplája lesz, több mint 2 milliárd forint.

Az ellenzéki képviselők nem először teszik szóvá, hogy a veszprémiek számára az EKF-projektek nem átláthatók, a kiadások és kötelezettségek sem szerepelnek a 2021 utáni költségvetésben.

Attól tartunk, hogy a sok, nagy léptékű és drága ingatlanfejlesztés aránya hihetetlenül magas: 66 százalék, ami hosszú távon nem csökkenteni, hanem növelni fogja a működési költségeket – mondta Hartmann Ferenc.

Polgármesterünktől a mai napig nem kaptunk választ azon kérdésünkre, hogy az egyéni választókerületekre vonatkozó képviselői javaslatokból mi valósulhat meg. A költségvetés egyes sorainak vagy az EKF-es soroknak a részletezése adhatna támpontot, ha azt a képviselők rendelkezésére bocsátanák – támasztotta alá képviselőtársa véleményét Benczik Gabriella. – Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a képviselői keret 2021-ben is nulla forint.

Véleménye szerint a takarékosságban nem osztozik mindenki:

A fideszes önkormányzati többség „segédcsapatai”, a Lokálpatrióták Veszprémért és a Virágos Veszprémért idén is milliós támogatásban részesülnek, miközben a valódi civil szervezetek megint nem kapnak semmit.

Jelentős az óvodapedagógus-hiány, aminek enyhítése szolgálati lakások biztosításával jó eséllyel elérhető lenne, de a tavaly ígért lakhatási támogatás az önkormányzat berkein belül „eltévedt”. Egyetlen fillér lakhatási támogatást sem fizetett ki a város, és volt aki pont emiatt mondott fel.

Gerstmár Ferenc rámutatott a szociális ellátással kapcsolatos feladatok fontosságára, különös tekintettel a pandémiás időszakra. Állandó probléma az idősotthonokban a férőhelyhiány, a hosszú várakozási idő, amit sürgősen orvosolni kellene, hiszen egyre több az idős, ellátásra szoruló ember.

Az elnyert pályázati forrás ellenére a családok átmeneti otthonának a XXI. századnak megfelelő viszonyok közé költöztetése évekkel ezelőtt meghiúsult. A veszélyhelyzet összezártságában a családon belüli erőszak problémáival fokozottan szembe kell néznünk. Az esélyegyenlőségi program azt is tartalmazza, hogy igény van gyermekek átmeneti otthonának működtetésére is – mondta Gerstmár. – A fogyatékos személyek nappali Intézménye a Gábor Áron utca 2-ben, egy panelépületben igen szűkös körülmények között működik. Az intézménynek jóval nagyobb ingatlanra lenne szüksége, hogy megszüntethessék a zsúfoltságot, bővíthető legyen az ellátottak köre.

A képviselő kitért a lakóépületek hőszigetelésének problémájára is, ugyanis a város továbbra sem kíván erre a célra támogatást nyújtani a költségvetésből, mert valami állami programokra vár. Pedig a környezetvédelmi és gazdasági aspektuson túl ez is részben szociális kérdés.

Nem támogatható olyan költségvetés, amely a felsorolt problémák megoldása érdekében nem fogalmaz meg markáns előrelépést – szögezték le az ellenzéki politikusok.

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!