Egyéb · 2021.07.14.

Ellensúly: milyen lesz a világ viszonya Kínával és Oroszországgal?

Megjelent az Ellensúly 2021/12. összevont száma. A kiadvány kiemelten foglalkozik a lengyel–magyar vétótörténettel. Arra a kérdésre is keresi a választ, hogy milyen lesz a világ viszonya Kínával és Oroszországgal, valamint, hogy kezdetét veszi-e egy új időszámítás Biden elnökségével.

Az Ellensúly nagyinterjúja Szelényi Iván szociológussal készült. A koronavírus időszaka nem annyira átrendeződéshez, mint inkább a már jó ideje zajló geopolitikai folyamatok felerősödéséhez vezethet Szelényi Iván szociológus szerint, aki február közepén adott interjút az Ellensúly szerkesztőinek, Lakner Zoltánnak és Vasali Zoltánnak. 

„Kásás” ellenzéki program

A néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokból Magyarországra hazaköltöző tudós szerint üzemszerűvé váltak a hazai politikai rendszer mechanizmusai, és az Orbán-rendszernek – még a gazdasági válság ellenére is – esélye van a fennmaradásra a jövő évi választást követően is. Ennek legfontosabb feltétele, hogy megtörténjen a lakosság nagy tömegének átoltása az év végére. Ám azért az is számít, hogy a jelenleg még „kásás” ellenzéki program alkalmassá válik-e az Orbán-rendszer ellenzőinek feltüzelésére.

Hidegháború?

A világ 2020 után című fejezetben Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója arról ír, hogy a nemzetközi élet szereplői számára nyilvánvalóvá vált: az Egyesült Államok és Kína között immár nem egyszerűen csak nagyhatalmi versengés zajlik, hanem valami olyasmi, amit nem túlzás új hidegháborúnak nevezni. Persze ez a hidegháború más, mint az előző, de mégiscsak arról van szó, hogy két eltérő ideológiájú nagyhatalom nyüstöli egymást minden fronton, a kibertértől kezdve a propagandán át a nemzetközi szervezetekig.

Új időszámítás

Hajdu Nóra nemzetközi kapcsolatok szakértő azt fejtegeti, hogy Joe Biden elnökségével új időszámítás vette-e kezdetét a világban. Miközben kevés kivételtől eltekintve a világ, de legalábbis a nyugati országok közössége valóban hosszú ideje várta az elnökcserét a Fehér Házban, közel sem egyértelmű, hogy Washington abba a szerepkörbe térhet-e vissza, amelyet 2017-ben elhagyott. Bíró-Nagy András politológus, az ELKH TK Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa és Szabó Márk nemzetközi kapcsolatok szakértő Élet a brexit után című írásában a brit népszavazás hosszútávú következményeivel foglalkozik. Azt írják, hogy az elmúlt négy és fél év felbecsülhetetlen mennyiségű energiát emésztett fel brit és uniós oldalon egyaránt egy olyan jövőbeli helyzet kialakítása érdekében, amely mindkét fél számára elsősorban a kármentésről, a veszteségek minimalizálásáról és a békés egymás mellett élés kereteinek kialakításáról szólt.

Rácz András történész, politológus, a Német Külpolitikai Társaság kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója Oroszország és a Nyugat viszonyáról ír. Szerinte az Oroszországi Föderáció és a Nyugat jelenlegi, a 2014-es ukrajnai események óta igen feszült viszonya strukturális okokból várhatóan tartósan fennmarad. Ennek megfelelően arra kell számítani, hogy Moszkva a rendelkezésre álló eszközökkel továbbra is igyekszik majd gyengíteni mind az Európai Uniót, mind a NATO-t, leginkább azért, mert a hagyományos katonai biztonsági megfontolások mellett erre rezsimbiztonsági okokból is szüksége van.

Lengyel–magyar vétótörténet 

Ebben a fejezetben Hegedűs Dániel politológus, a German Marshall Fund of the United States elemzője az Egy blokád anatómiája című tanulmányában azt írja: Magyarország és Lengyelország éveken át tartó autokratizálódása sokáig alapvetően elszigetelt jelenségnek tűnt az Európai Unió fő döntéshozói számára. Európai jogászok, illetve az illiberális rendszerek belső és nemzetközi kritikusai ugyan mantraszerűen figyelmeztettek az autoriter folyamatok uniós szintre történő begyűrűzésének lehetőségére, ami alapjaiban kérdőjelezheti meg az uniós jogrendszer működését, és képes lehet foglyul ejteni az uniós döntéshozatali folyamatokat, ám ennek hosszú időn keresztül nem szolgáltatták az uniós döntéshozók számára is meggyőző jelét az érintett kormányok. Bár Magyarország rendszeresen blokkolta az európai külpolitika egyhangúságot igénylő döntéseit kevésbé hangsúlyos kérdésekben, ez a magatartás némi bosszúságon túlmenően nem okozott stratégiai kihívást sem az uniós külpolitika, sem az EU működése számára. Schmidt Andrea polonista, a Pécsi Tudományegyetem oktatója pedig kifejti, hogy Lengyelország és Magyarország 2020 őszén vétóval fenyegette meg az Európai Bizottságot, komoly akadályt gördítve az Európai Unió 2021–2027 közötti költségvetésének elfogadása, valamint a Covid–19-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére szolgáló helyreállítási alap életbe léptetése elé. A két országgal szembeni fellépést tekintve az Európai Unió maga is vizsgázott, hiszen a jogállamiság kérdéséhez kötött feltételekkel az integráció egyik alapértékét érte fenyegetés.

Lakner Zoltán politológus, a Jelen hetilap és az Ellensúly folyóirat főszerkesztője a magyar vétótpolitikatörténeti szempontból veszi górcső alá. Azt írja, hogy az az elgondolás, miszerint az uniós pénzek kifizetését valamiképpen össze kellene kötni a jogállamiság feltételeinek teljesítésével, lassan tízéves múltra tekint vissza Magyarország kapcsán az Európai Unióban. Pontosabban a logika iránya fordított, s nagyjából úgy interpretálható, hogy ha adott egy partner, amely nem tévedésből vagy egyszer-egyszer rosszat lépve tér el a jogállami elvek érvényesítésétől, hanem ez a politikája, ebből következően pedig ismételt felszólításra sem hajlandó felhagyni ezzel, akkor vajon miből fog érteni – talán a pénzelvonásból. Ami azonban veszélyes fegyver lehet más tagállamokkal szemben is, hiszen alkalmi jogállamisági sérelmek másutt is történhetnek, és abban egyik tagállam sem érdekelt, hogy az ilyesmit pénzvesztés kövesse.

 Európa jövője

A Pró és kontra egységben Európa jövője a téma. Mereszics Tamás történész, a CEU Politikatudományi Tanszékének oktatója Európa jövő időben: több politikát a külpolitikába című írása abból indul ki, hogy az elmúlt tizenkét év folyamán az Európai Unió olyan válságok és kihívások sorával szembesült, amelyeket nem lehetett előre látni és amelyek kezelésére sem az intézményei, sem a hagyományos politikai eszközkészletei nem voltak optimálisak.

Mizsei Kálmán, az ENSZ volt főtitkárhelyettese, az Európai Unió moldovai különmegbízottja, majd főtanácsadója másik oldalról közelíti meg a témát. A kívánatos és életképes európai integráció című írásában arról fejti ki véleményét, hogy a hazai politizáló közösség a kívánatos európai integrációs utat mi szerint ítéli meg.

Zöld esélyek

A következő nagy fejezet a Német választás, zöld esélyek, amelyben Labanino Rafael politológus, a Konstanzi Egyetem tudományos munkatársa a Mérsékelt átrendeződés: helycsere a német politika centrumában? című írásában azt fejtegeti, hogy minden jel szerint nagy átrendeződésnek lehetünk tanúi a német politikában a szeptemberi szövetségi választáson. Akár sikerül végül a kereszténydemokrata uniópártoknak – a CDU-nak és bajor testvérpártjának, a CSU-nak – néhány százalékponttal megverniük a legtöbb kutatásban május közepén éppen vezető Bündnis 90/Die Grünét (a továbbiakban: Zöldek), akár nem, az idei német választás történelmi fordulópontnak ígérkezik. Techet Péter jogász, a Freiburgi Egyetem tudományos munkatársa, az Azonnali.hu főmunkatársa a Német zöldek – idomulás a társadalomhoz vagy a társadalom megváltoztatása című tanulmányában arról ír, hogy a szövetségi parlamenti választásokon a német Zöldek saját kancellárjelöltet indítanak. Annalena Baerbock és Robert Habeck társelnökök – kifelé legalábbis – nagyon harmonikusan döntötték el, hogy az előbbi lesz a párt történetének első politikusa, aki megpályázza – ráadásul eséllyel – a kancellári posztot. Németországban nem szokás csak úgy kancellárt jelölni: 1949 óta csak a két nagy erő – a CDU/CSU és az SPD – adott kancellárt, ezért a választásokon mindig az ő jelöltjeik vitatkoztak egymással. Az Ellensúly Zöld felület rovatában Szilágyi László környezetvédelmi projektmenedzser, a Zöld Műhely Alapítvány elnöke a hulladékgazdálkodásban szükséges újabb rendszerváltásról ír. Szerinte a privatizációval a külföldi cégek beruházásokat és új hulladékgazdálkodási kultúrát hoztak. A 2000-es években Magyarország felzárkózott az uniós normákhoz és célokhoz, és rengeteg támogatás érkezett a hulladékgazdálkodásba. Aztán 2010-ben jött a nemzeti együttműködés rendszere, és a gyártói felelősség helyett az állami akarat lett az uralkodó a piacon.

Lukács András geofizikus, a Levegő Munkacsoport elnöke pedig a Légszennyezés: a kormány álláspontja és a valóság című cikkében mutatja be a levegőszennyezés káros társadalmi és egészségi hatásait.

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!