Dánia is bekeményít a bevándorlóknál. A közelmúltban megszavazta a dán parlament a menekültjogi törvény módosítását, azzal a céllal, hogy Dánia kevésbé legyen vonzó a menekültek számára. A hatóságok elkobozhatják a 10 ezer dán koronát (1340 eurót) meghaladó készpénzt és az ennél nagyobb értékű vagyontárgyakat a menedékért folyamodóktól, mintegy „önrészként” az ellátásuk finanszírozására. Megkérdeztük Kovacsik Gyöngyitől, aki hónapok óta kint „csövez” Dániában, mit lehet érezni ebből a szigorításból a hétköznapokban?
Kovacsik Gyöngyivel legutóbb a „pénz nélkül élni” sorozatban beszélgettünk (írásunk itt olvasható), akkor arról mesélt, hogyan jön ki nulla dinárból egy málnatermesztő szerbiai hegyi faluban. Azóta váltott, stoppal eljutott egészen Dániáig, ami annyira bejött neki, hogy „komplett mesevilágként” emlegeti. Bár azt mondja, a tavalyi barátságos mosoly mintha fogyóban volna vendéglátói arcán. De igazságtalan lenne általánosítani, mert a helyzet az, hogy folyamatos a támogatás, éppen a napokban volt egy rokonszenvtüntetés a hajléktalanokért Koppenhágában, s annyi jó adományt vittek ki a dánok a térre, hogy mindenki talált magának valamit, Gyöngyi termo hálózsákhoz, meleg takaróhoz jutott. „Volt egy raklap kaja is, lehetett válogatni, eredeti csomagolásban boltból kenyerek, gyümölcs, pástétomok, joghurtok, üdítők. Összeszedtünk egy táskára valót, de hagytunk másoknak is bőven. Körbeültünk egy asztalt és szépen megvacsoráztunk. Mindig kapunk valamit, előfordul, hogy valaki hoz egy zacskó szendvicset a pizzériából, hogy ezt küldték a rászorulóknak. Vagy odaküldenek egy tál ételt a kocsmában, aki éhes, egyen. Még jointot is lehet kapni (időnként) adományba. Dánia jóléti társadalom, itt több van, mint amennyi elfogy. Ezért szívesen adakoznak.”
Dániában mindenki biciklizik, Gyöngyi is beszerzett egyet
Persze, a hajléktalanok, „csövesek” nem bevándorlók és nem menekültek, de van átfedés e kategóriák között. A hajléktalanok között meglepő módon sok a dán „bennszülött”. Gyöngyinek néha az az érzése, hogy „itt senki sem dolgozik, vagy éppen csak módjával, amennyit muszáj. A szociális segélyből tulajdonképpen meg lehet élni, ami a belföldieknek minimum ezer euró körül van. A dániai hajléktalanok, akikkel együtt mozgok, minden hónapban megkapják ezt az apanázst. Plusz megvan mindenük a hajléktalanszállásokon, mint nekem, külföldinek. A pénz jószerével csak cigarettára és alkoholra kell nekik. Sokuknak lakása is van, csak lusták ott élni, kényelmesebb az összkomfortos hajléktalanellátó rendszerben. Van, aki még ezen felül 500 eurót is kap a lakásfenntartási költségekre” – avat be a részletekbe.
Sokféle náció dekkol Koppenhágában és más dán városokban. „Ingyen, minden regisztráció és legitimáció nélkül kapunk kaját, ruhát, hálózsákot, fürdőszoba-használatot, éjszakai szállást is, napközbeni melegedést, minden van, de tényleg. Egyáltalán nem lehetetlen munkát sem kapni, de én elakadtam a lakcímbejelentésnél. Különben is, minek dolgozzak, fölösleges robotolni, amikor kevéssel beérem. Meg amúgy is herótom van mindenféle regisztrációtól” – ismeri el Gyöngyi. – „Ha cigire vagy valami apróságra kell pénz, akkor elmegyek takarítani. Van, hogy elegendő összegyűjteni valamennyi sörösflakont, beledobálom az automatába és rögtön kapok érte casht. De nem sokat töröm magam ezért sem, épp csak minimálisan, hogy valami apró csörögjön a zsebemben. Itt a könyvtárak is ingyenesek, mindennap nyitva vannak 8–22 óráig. Ezek egyben melegedőhelyek is. De múzeumokat is lehet találni, amelyekbe némely napokon szabad a belépés.”
Buddhista mennyország. Ezt is meg lehet unni
A hajléktalanok egy része Dániában is az utcán él, sátorozik az erdőben. Újabban Gyöngyi is sátorban alszik. De összkomfortban kezdte dániai napjait. Először egy buddhista farmra keveredett, ahol mindenféle mezőgazdasági munkát végeztek, aztán egy tengerparti városban, Aarhusban élt, majd eljutott Koppenhágáig, annak is a legvadabb részéig, Christianiáig. „A buddhista farm (lelki központ) pénz nélküli életem egyik legérdekesebb, de mindenképpen a legkényelmesebb állomása” – újságolta akkoriban Gyöngyi. – „Etetnek, jól tartanak, szállást adnak, jó a társaság, az égvilágon semmi gondom. Mi kell még? Én nem is képzeltem volna, hogy ilyen lehetséges. Még anyám is megjegyezte a fotóról, amit küldtem, hogy látja, hízom. Ez egy jó önkéntes hálózat, a világban többfelé jelen vannak. Skóciában például idősek és fogyatékosok gondozásával foglalkoznak.” Gyöngyi, amikor megunta a buddhistákat, elindult Dánia második legnagyobb városába, Aarhusba. „Forgalmas egyetemi város, kikötő, pezseg az élet, szép volt a nyár, tele eseménnyel, fesztiválokkal. Sok a fiatal és a babakocsi, évente hatezerrel növekszik a lakosságszám, úgy tudom, most éppen az Európa Kulturális Fővárosa címre pályáznak.” Világjáró hősnőnk egy női menhelyre, a Fészeknek nevezett oltalomházba kopogtatott be Aarhusban. Befogadták, amiért nagyon hálás. „Olyan, mint egy kollégium, az emeleten kétágyas szobák, lent közösségi terek, ebédlő, fürdő, mosoda, varrodahasználat, wifi, teljes ellátás: kaja, ruha, ágynemű, kozmetikumok. A full komfortért cserébe nem éreztem nagy árnak a szigorú szabályozottságot. Ha lekéstem a vacsorát, mert nyolc után estem be, vajas kenyeret akkor is kaptam. Vajas kenyeret mindig mindenütt lehet kapni, nem hagynak éhen sehol sem.”
Egy dán „doggal” a nők számára fenntartott „oltalomházban”
„Fájó szívvel köszöntem el tőlük, de mennem kellett tovább, mert Koppenhágát is látni akartam.” A dán fővárosban a totálisan szabad élet, a sátorozás mellett döntött Gyöngyi. Ráadásul Koppenhága legvadabb részében, Christianiában, télen. Bátor nő. „Néha fázom, de nem sokáig. Hideg, metsző szél fúj errefelé, szinte darálja a sűrű ködöt az arcomba. Csontig hatol a hideg. Ilyenkor bekuckózom magam a sátorba, sok szigetelőanyagot, párnát összeszedtem, meg most már van kiváló termo hálózsákom, s így már nem fázom. Kemény mínuszok idején azonnal ideiglenes éjjeli menedékhelyek nyíltak, engem is bekergetett a hideg, de amikor felmelegedett az idő, akkor bezárt a menedék, s mehetett, ki merre látott.”
Érdekes emberekkel találkozni Dániában, a világ minden tájáról érkeznek és ottfeledkeznek, pedig uniós országokból is csak fél évig maradhatnának hivatalosan, utána már csupán azzal a feltétellel, ha dolgoznak vagy regisztrált álláskeresők. „Amikor megérkeztem, legalizálni akartam a helyzetemet. Egy idegenrendészet jellegű hivatalban a kezembe nyomtak két űrlapot, egyik a munkahelyről szólt, a másik a lakhatásról, és elmondták, hogy minimum heti 12 órás munkát kell találnom, legálisat, legalább három hónapra szóló szerződéssel, meg egy lakcímet, ahova bejelentkezhetek. Ha ez a kettő meglesz, menjek vissza, és megkapom a CPR-számot, a sárga kártyát, ami egy varázsszer, onnantól teljesen legálisan tartózkodom az országban.”
Több mint tíz év után először látott tengert megint
A világcsavargók általában nem törődnek az ilyen bürokratikus formaságokkal, eszük ágában sincs sehol bejelentkezni. Gyöngyi is elakadt a lakcímnél. Azt mondja, legfeljebb hazatoloncolják. De hova haza? „Ha úgy adódna, akkor én egészen Uzsicéig kérném a vonatjegyet, nem is Veszprémig, se Szabadkáig. De nem tudnak utánajárni, mióta vagyok itt, mert amikor jöttem, nem volt még határellenőrzés” – magyarázza.
A christianiai közösség szabályai
Kérdésemre, hogy nem unja-e még a semmittevést, nemleges a válasz, Christianiát nem lehet megunni, mindig történik valami. Fiatal hippik alapították 1971-ben, elfoglalták Koppenhága egy részét, és azóta saját törvényeik szerint élnek ott. Ez egy kommuna, állam az államban, rendszeren kívüli közösség. A nehézfiúk is felfedezték, ezért nem ritkák a rendőrségi betörések, futkosások fényes nappal. Sok turista látogatja: „jönnek a népek lazulni” – fogalmaz lakonikus tömörséggel Gyöngyi.
„Jönnek-mennek mindenféle népek, találkozunk, beszélgetünk. Egyik nap sem hasonlít a másikra, véletlenszerűen alakul. Konkrétan nem csinálok semmit, de rengeteget tanulok. Úgy is mondhatnám, intenzív kommunikációs tréningen veszek részt, iszonyúan élvezem a leckét. Sokat bohóckodunk, hógolyózunk, csúszkálni is lehet. Táncolok rengeteget, énekelünk a kocsmában, ami a nappali törzshelyünk.”
Graffiti a szabad városban
Most, hogy ilyen szépen átvészelte pénz nélkül a telet, elkezdett gondolkozni a hosszúra nyúlt vakáció befejezésén. Tavaszra lehet, hogy hazajön, pontosabban hazamegy a szerbiai hegyekbe kertet művelni, esetleg valami jó kis farmot, „rehabilitációs központot” gründolni például dán vendégeknek, hogy kipihenjék a jóléti társadalom terheit. Közben nem győzi hangsúlyozni, mennyire hálás egész Dániának a jól tartásért, meg a sorsnak, hogy ez megeshetett vele.
