Közérzet · 2018.06.07.

ÉLETESÉLY – „Várólistán” az innovatív terápiák

Tavaly év végén megígérték, de még mindig nem történt meg az innovatív terápiák befogadása – hangzott el az Innovatív Gyártók Egyesületének (AIPM) minapi sajtóbeszélgetésén, ahol dr. Vereckei Péter, az AIPM nemrég megválasztott elnöke és dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatója vázolta az ágazat gondjait, illetve a szervezet javaslatait.

A befogadandó szerek nagyrészt daganatos, szív- és érrendszeri, valamint sokízületi gyulladásos betegségek kezelésére szolgálnának, s köztudott, hogy az első két betegségtípus halálozási adataival szomorú éllovasok vagyunk az EU-ban. A késlekedés betegéletekben, a betegek életminőségében, életesélyeiben mérhető.


Mára kilencven fölé emelkedett a várakozó terápiák száma, ez tavaly ősszel még csak 55 volt. Az innovatív terápiák nem csak végtelenül sokat várnak nálunk – 690 nap hazánkban, szemben a szlovákok 180, csehek 165 napjával –, de a befogadásuk is bonyolult, sokszereplős és hosszadalmas procedúra. Az AIPM javaslata szerint az állami gyógyszerkiadást körülbelül 25–30 milliárd forinttal kellene megtoldani a költségvetésből ahhoz, hogy legalább a V4-ek átlagát elérjük – olvashatjuk a weborvos.hu írásában.






[fbcomments]