Egyéb · 2021.08.07.

Elbuktuk a Norvég Alap 77 milliárdját

A kormány inkább veszni hagyta a milliárdokat, csupán azért, mert a civilek költését nem tudta volna ellenőrizni.

Nem kapnak sem az induló, sem a kis- és közepes vállalkozások, de még az egyetemisták sem ösztöndíjat a norvég alapból. Elbuktunk 77 milliárd forintot, mert a kormány nem egyezett meg a felajánlókkal, nem fogadta el, hogy független szakértők döntsenek a támogatásokról, a norvégok pedig ragaszkodnak ehhez.Ine Eriksen Søreide norvég külügyminiszter kijelentette, a határidőt nem kívánja tovább tologatni. Ha 15 európai országgal meg tudtak állapodni, hogy a civilek támogatását szolgáló alap kezelőjét nyílt pályázat útján választják ki, akkor ennek így kell lennie Magyarországon is. Nem a teljes összeg, a 77 milliárd szétosztásáról van szó, a civileknek ebből csak 4 milliárdot szánnak. Az alapokat 95 százalékban Norvégia finanszírozza, a fennmaradó rész Izland és Liechtenstein hozzájárulása. Az elmúlt évek során például a Norvég Alap 50 milliós támogatásából vásárolt traktort a Nők a Balatonért Egyesület a balatonalmádi sétány felújításához, de abból finanszírozták a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet által fejlesztett Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszert is. A norvég támogatásból újította fel a kormány a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium épületét, a székesfehérvári Hiemer-Font-Caraffa épülettömböt, de onnan jutott forrás a máltaiak mobil szűrőbuszára is.

Forrás: https://telex.hu/…/04/norveg-helyreallitasi-alap-elveszett)

Fotó: index.hu

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!