Egy hét alatt öt ismerősöm hagyta el az országot családostul (rövidebb, de inkább hosszabb időre), 30–50 év közöttiek, van köztük leszerelt katona, kilépett köztisztviselő, asztalos, esztergályos és egy mentőorvos.
A különbözőségeik ellenére egy dologban teljesen azonosak. Nem ismerik egymást, de az indokaik hasonlóak. Már nem hisznek abban, hogy „itt változhat valami”, mondják, s ha megváltozna, vajon akkor „jó” irányt vennének-e a dolgaik. „Négy de most már nyolcévenként váltják egymást, egyik sem jobb a másiknál, és vajon mi és kik jönnek ezután?”
A kérdés költői, s ők mintha nem szívesen várnák meg a választ.
Nyr
