EKF · 2022.03.30.

EKF – Hamarosan újabb pályázatokat írnak ki

Nagyon kicsiket és nagyon nagyokat is támogatunk ötleteik megvalósításában. Aki most jön, még jöhet, de utána becsukódik az ajtó – hangzott el a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) munkatársaitól egy háttérbeszélgetésen.

Mike Friderika, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. programfejlesztési igazgatója, Mihályi Patrícia, a zrt. pályázati és forrástermelési koordinátora, valamint Müller Mihály, a VEB2023 EKF sajtófőnöke elöljáróban elmondták, hogy a tavalyi 780 millió forintos pályázati keretet menet közben egymilliárdra növelték, mert annyi jó pályázat érkezett a kulturális-művészeti témájú kiírásokra, hogy minél több megvalósulását szerették volna támogatni. Ezért a 2023-ra vonatkozó pályázatok keretét egymilliárd forinttal indítják, amit valószínűleg szintén bővíteni kell majd.

– Április közepén indul a nagyüzemi készülődés az Európa Kulturális Fővárosa programokra – mondta Mike Friderika. – Október közepén jelentjük be a nagy eseményeket, innen számolunk vissza. Július végére tudnunk kell, milyen programokkal várjuk a közönséget 2023-ban. Idén is írunk ki kulturális-művészeti pályázatokat, amelyekkel nagyon kicsiket és nagyon nagyokat is támogatunk majd. Aki most jön, még jöhet, de utána becsukódik az ajtó. Kivéve a legkisebbeket: nekik negyedévenként 2023-ban is lesz lehetőségük pályázni kisebb összegekre. Itt hívnám fel azok figyelmét, akik 2021-ben pályáztak, hogy már készülhetnek is a 2023-as pályázatokra.


2021-ben az idei rendezvényekre 350 ötletpályázat érkezett, amiből 154 jutott tovább a második fordulóba, közülük 113 nyert.

Jövőre folytatódik a Pajta-program és a Kultháló. Előbbi a kistelepülési kulturális sokszínűséget támogatja, utóbbi alkotóközösségeket támogat egy nagyobb, nemzetközi közönség előtt. A sikeres vagy épp sikertelen pályázók számíthatnak egy következő kiírásra.

– Az EKF nem egy pénzcsap, nem működési forrás, hanem kreatív emberek, csoportok hozzáadott értékét várja és támogatja – emelte ki Mihályi Patrícia.

Április közepén indul a tavaly már megismert, kétkörös kulturális-művészeti pályázat. A héten jelenik meg a bor- és gasztrokultúrát támogató pályázat. A nyár első felében a sportfelhívás következik. Szintén nyáron írják ki a kisléptékű közösségek támogatását segítő pályázatot, amelynek célja a közösségi bevonás. A Nemzeti Kulturális Alap pályázata, amelyet az EKF inspirált, és amelyet az NKA ír ki, bírál el, tavasszal jelenik meg. Ezen közösségfejlesztési, helytörténeti és kulturális emlékekkel kapcsolatos, valamint testvértelepülések és Kárpát-medencei kulturális kapcsolatok ápolását segítő programokkal indulhatnak a kreatív közösségek.

A képen a kővágóörsi Botond Pajta. Az ötletet az EKF Pajta-programjának segítségével valósították meg a pályázók.

Fotó: likebalaton.hu






[fbcomments]