Az egyik hipermarket polcain a napokban olyan gyümölcskuriózumok bukkantak fel, amelyek – sokszor a fogyasztási ismeretek hiányában – a vásárlók kezdeti kíváncsisága után inkább a kukában landolnak, mint épülnek be a mindennapjainkba. Pedig sok esetben olcsóbbak, mint egy palack cukrozott üdítő, de főleg egészségesebbek.
Az egzotikus gyümölcsökhöz a rövid eltarthatóságuk és a magas áruk miatt sokáig csak külföldön lehetett hozzájutni. A kétezres évek elején gyümölcsmánia tört rám, és minden egzotikumot megkóstoltam – persze az akkori árak mellett csak egy-egy darabbal kezdve –, és büszkén vittem haza szüleimnek a zsebpénzemen megszerzett különleges zsákmányt. Ők persze örültek, hogy nem cigarettára költöttem a pénzt, de kétkedve fogadták a különös szerzeményeket. Mindig nagy csalódás lett a vége, apám megállapította, hogy a magyar gyümölcsöknél nincs finomabb és jobb. Hát nem tudom, először talán meg kellene kóstolni őket. Hát próbálkozzunk: cserimoja, rambután, sárkánygyümölcs? Íme, egy kis eligazítás, ha rászánjuk magunkat a vásárlásra.
A cserimoja vagy krémalma az Andok völgyeiből származik. Íze leginkább az ananász-banán párosra hasonlít, állaga viszont inkább az almára emlékeztet. Igen gazdag káliumban, kalciumban, de C-vitamin-tartalma is említésre méltó. A dél-európai országokban már régóta előszeretettel fogyasztják, gyümölcssalátában például rendkívül ízletes.
Állaga inkább az almára emlékeztet. Magjával óvatosan kell bánni, az összezúzott magvakat is tartalmazó lé szembe kerülve látáskárosodást okozhat
A sárkánygyümölcsnek még a neve is ijesztő. Ez a gyümölcs is Dél-Amerikában őshonos. Külseje meghökkentően színes, belül nemkülönben, és valamiféle sztracsatella-utánérzést vált ki az emberben. Segíti az emésztést, de jobb vele vigyázni, nagyobb mennyiségben hashajtó hatása is lehet.
A rambután (vagy hamis licsi), névrokonánál, azaz a licsi szilvánál (telente kapható nálunk) sokkal ízletesebb, sokszor észre sem vesszük, de egyébként megtalálható konzervált gyümölcssalátákban is. Frissen sokkal finomabb, korlátlan mennyiségben fogyasztható és a C-vitamin tartalma-kiemelkedő.
Az avokádó inkább sós fogásokhoz illik. Krémként való hasznosítása izgalmassá tud tenni akár egy salátát, akár a pirítóst.
A csillaggyümölcs vas- és cinktartalma magas, vesebetegeknek nem ajánlják. Alkalmazzuk kis mennyiségben, és inkább használjuk díszítésként különleges csillag formája miatt.