Piros / Közérzet · 2016.02.10.

Egyperces áramszünetek

Veszprém-Kádárta és Gyulafirátót egyes részein, több esetben, általában hétvégenként, rövidebb ideig áramkimaradásokat tapasztaltak. A lakók a közösségi oldalon próbálták egymást tájékoztatni arról, mi okozhatta a kellemetlenséget. A beszámolók szerint hiányos volt a szolgáltató tájékoztatása, az akár pár perces áramszünetek is okoztak kellemetlenségeket, az éppen üzemelő háztartási gépeket pedig eléggé megviselték.

Kérdéseinkkel megkerestük Egyházi Nikolettát, az E.ON szóvivőjét, aki az alábbiakat válaszolta:


– Január 30-án és február 6-án előre tervezett munkát végeztek kollégáink, új oszloptranszformátor-állomás épült. A munkaterület szükséges feszültségmentesítését az úgynevezett áramkötés bontásával végezték el, minimalizálva ezzel az áramszünetben érintett ügyfeleink számát, illetve az áramszünet időtartamát. Sajnos az oszlopkapcsolók bontását két hálózati szakasz esetében csak úgy lehetett megoldani, hogy rövid időre a Litér–Zirc vonalat ki kellett kapcsolni. Ezek az egyperces áramszünetek zavarhatták a Lánczi utca lakóit.

A szóvivő elmondta, azokat az ügyfeleiket, akiket a munka teljes idejére érintett az áramszünet, levélben és személyesen is értesítették, közöttük viszont nem voltak lakossági fogyasztók.






[fbcomments]