Jó ideje már, hogy nem telik el nap valamilyen egészségügyi témájú hír nélkül, és ezek szinte mind anyagi gondokról, létszámhiányról, a rendszer közeli összeomlásáról szólnak. Mi ezúttal három kérdést tettünk fel dr. Rácz Jenőnek, a Csolnoky Ferenc megyei kórház főigazgató főorvosának, akitől megtudtuk, hogy a mai napon hetvenöt szakember hiányzik az intézményből, de az új onkológiai centrum megkapja a héten a működési engedélyt.
– Mi a véleménye arról, hogy a kormány kancellárok kinevezését tervezi a kórházak felügyeletére? Valóban ezen múlna, hogy a betegellátás finanszírozási gondjai megoldódjanak?
– A tervezett „kancelláriarendszer” részleteit nem ismerjük. A célja nyilván az intézmények gazdálkodásának hatékonyabbá tétele, és ez nagy valószínűséggel egy intézményesített integráció irányába tolhatja el a jelenlegi rendszert. Az államtitkár úr által megjelölt feladatokhoz a Magyar Kórházszövetség felajánlotta segítségét, így ebben a kérdésben is kijelölte szakértő csapatát. Ennél többet egyelőre nem tudunk.
– Mindennapos téma, hogy a fekvőbetegek élelmezése sok kórházban kritikán aluli. Önöknél mekkora összeg jut naponta és betegenként a reggeli-ebéd-vacsorára és milyen visszajelzéseket kapnak? Milyen módon – és mennyiből!? – lehetne megfelelőbb élelmezést biztosítani?
– A nyersanyagárunk 540 Ft/fő/nap. Ehhez természetesen hozzájönnek az egyéb költségek (bér, energia, kiszolgálás, takarítás stb.). A visszajelzés vegyes. Az élelmezésben a nyersanyagköltség felemelése mellett a konyhatechnikai fejlesztések jelenthetnének előrelépést, de az elmúlt években a fejlesztéseinkben nem ez, hanem a közvetlen betegellátás kapott prioritást (erre költöttünk 11 milliárd forintot).
– Többször elmondta már, hogy bizonyos szakterületeken önöket is sújtja az orvos- és szakdolgozóhiány. A kórház honlapját bogarászva azonban nem derül ki, hogy hova keresnek embereket, mert a felület láthatólag nem frissül. (A radiológiai osztály dolgozóinak névsorában még mindig ott szerepel például az egyik elhunyt főorvosuk neve!) Ha van ilyen naprakész adatuk, elárulná, hogy a mai napon hány orvos és szakdolgozó hiányzik az ellátásból? Lesz például, aki ellássa az onkológiai centrum betegeit és kiértékelje a vizsgálati eredményeket?
– A hirdetéseinket egyéb szakmai fórumokon tesszük közzé, mert tapasztalataink alapján ritkán jelentkezik szakember a honlap felületről. Ma 50 szakdolgozót és 25 orvost vennénk fel. Ez a szükséges és nem az optimális szám, és 10 százalékos közvetlen hiányt jelent. Az onkológiai centrumba a szükséges felvételek megtörténtek, így az OTH a múlt heti vizsgálata alapján a héten ki tudja adni a működési engedélyt (lévén ez új induló kapacitás, így itt mindenben meg kellett felelni a szigorú minimumfeltételeknek – ami láthatóan sikerült is).