Szórakozás · 2021.08.18.

Dübörgő Zenevonat a História-kertben

Van abban valami felemelő érzés, hogy a harminc évvel fiatalabb lányommal együtt énekeljük az ötven éve alakult Locomotiv GT legnagyobb slágereit, amit a Zenevonat-produkció hozott el a csodálatos környezetben lévő História-kertbe.

Balra távol a megvilágított Margit-templom tornya, jobbra fent az otromba húszemeletes legfelső emeleteinek fényei foglalják keretbe a völgyben felépített koncertszínpadot, amelyen a fellépő művészeknek köszönhetően érezhetően kezd felforrósodni a levegő az egyébként kellemetlenül hideg veszprémi éjszakában. És megállíthatatlanul halad a katarzis felé.

Ennek több oka is van. Az Abrakazabra zenekar kiváló muzsikusai lenyűgöző, magabiztos alapot adnak a fellépő művészeknek, akiken érződik, hogy – a Loksi-történelmet ismerve – óriási átéléssel éneklik a remekműveket.

Volt azonban öt olyan főszereplője ennek a mesés zenei élménynek, amely a világ bármelyik színpadán nagy siker lenne. Heinz Gábor Biga különleges éneklése, sajátos előadásmódja sok színben pompázott, akármelyik dalba kezdett. Erdő Zoltán – bármelyik szaxofonját fújta – igazi tartást, erőt adott a produkciónak. Szólói megdobogtatták a szíveket. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a Katona Klári, Kovács Kati örökzöldek interpretálásáról: Veres Mónika Nika és Falusi Mariann acélerős torkából időnként csilingelő, máskor elsöprő, dübörgő hangok törtek elő. Lenyűgözték a hallgatóságot!

És akkor Karácsony János James. A hetvenedik születésnapját ünnepelve egészen elképesztő energiával, dinamikával játszotta végig a kétórás előadást. Sugárzott belőle az élet szeretete, a zenélés öröme. Az arcára kiülő, folyamatos mosolya, vidámsága azt igazolta, hogy nem számítanak a múló évek, ebben a korban is lehet pozitív energiát sugározni a csüggedők, a hitüket vesztett emberek felé, mivel A dal a miénk. Ami képes gondot űzni, lelket nyitni, reményt kelteni, vigaszt nyújtani a legnehezebb időszakokban is.

Ez történt most is. A Zenevonat átdübörgött a veszprémi éjszakán, és felébresztette a szunnyadásra készülő várost. Jó volt ott lenni, látni és hallani, énekelni, felidézni ötven év zenei munkásságának történetét, üzenetét. Ami cseppet sem mellékes: a fiatal muzsikusok őrzik a lángot, amelyet az LGT gyújtott, és szerencsére a két kulcsember, Solti János és Karácsony James kezében még ott a kovakő, hogy ez a Zenevonat tovább roboghasson a síneken.

Donát Tamás

A Zenevonat fellépőinek egy csoportja. Fotó: Melczer Zsolt/VeszprémFest

Kép forrása: © Melczer Zsolt

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!