Közérzet / Kultúra · 2016.06.08.

DIPLOMÁCIA – Nem csak a múlt köt össze

Veszprémbe és Herendre látogatott szerdán dr. Heinz-Peter Behr, Németország hazánkba akkreditált nagykövete, akit Kész Zoltán független országgyűlési képviselő hívott meg választókerületébe. A két politikus délelőtt látogatást tett a Herendi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában, ahol Markovszkyné Sindler Ágnes igazgató köszöntője után megismerkedtek az iskola német hagyományokat ápoló munkájával, majd megtekintették a diákok magyar és német dalokból, táncokból álló műsorát.

Herendi kisdiákok műsora

Herendi kisdiákok műsora

A német delegáció rövid sétát tett a veszprémi várban, felkereste a Művészetek Házát, ahol Hegyeshalmi László igazgató mutatta be az intézmény munkáját, valamint találkoztak Vass László műgyűjtővel is, akinek a gyűjteményét is megtekintették.

Vass László műgyűjtő és dr. Heinz-Peter Behr

Vass László műgyűjtő és dr. Heinz-Peter Behr

Dr. Heinz-Peter Behr és Kész Zoltán közös sajtótájékoztatójukon megemlékeztek Veszprém kiemelkedő szerepéről a két ország ezeréves kapcsolatában, valamint szó volt arról is, hogy ezt a nagy múltú és kiemelkedő fontosságú partnerséget miként lehet lokálisan szorosabbá tenni további testvériskolai, testvértelepülési kapcsolatok kiépítésével. A nagykövet elmondta, hogy nem először jár Veszprémben, de most új területeivel ismerkedett meg a városnak. Nagy hatással voltak rá a Művészetek Háza kiállításai és céljai, valamint az itt élő németség hagyományőrzése. Hozzátette: szándékában áll a közeljövőben többször is visszatérni, és októberben itt tanul majd magyarul egy nyelviskolában.

Rövid műsort adott a Veszprémi Német Nemzetiségi Klub

Rövid műsort adott a Veszprémi Német Nemzetiségi Klub

A vendég tiszteletére műsort adott a Veszprémi Német Nemzetiségi Klub, majd a nagykövet gyárlátogatáson vett részt a Balluff Elektronika Kft.-nél, amelyet Michael Unger, a Balluff GmbH ügyvezető igazgatója és Ötvös Tamás, a Balluff veszprémi ügyvezető igazgatója mutatott be.

Ötvös Tamás igazgató (középen) mutatta be a vendégeknek a Balluff Elektronika Kft. munkáját

Ötvös Tamás igazgató (középen) ismertette meg a vendégekkel a Balluff Elektronika Kft. munkáját






[fbcomments]