Közérzet · 2016.03.18.

CSOMAG – Az ideges futár

Szeretem a webáruházak kínálta kényelmes vásárlást. Több futárcéghez is volt már szerencsém, de a minap összehozott a sors Magyarország legidegesebb és legtürelmetlenebb futárával.

Megszoktam, hogy a csomagjaim a rendeléstől számított egy-két nap alatt megérkeznek, a cégek többsége e-mailben vagy sms-ben értesít a küldemény érkezéséről, és a futárok minden esetben felhívnak egyeztetés céljából, így nem kell otthon órákig várakoznom.


Legutóbb egy szegedi cégtől rendeltem egy ritka informatikai szoftvert, és kiderült, náluk a szállítási idő három-öt nap. A rendelésem leadása előtt a megjegyzés rovatba beírtam, hogy mivel az ő szerződött futárcégükkel még nem volt kapcsolatom, a futár szíveskedjen felhívni a megadott számon, hogy egyeztessünk a csomagátvétel ügyében. Mivel ezt is visszaigazolta a rendszer, nyugtáztam, hogy sínen van a rendelésem.

Két nap múlva csörgött a telefonom. Egy úriembernek nem nevezhető valaki ingerült hangon, köszönés nélkül, nem éppen finomkodó jelzők kíséretében elhadarta, mennyire és mije van tele azzal, hogy már 15 perce nyomja a csengőt és senki nem nyit ajtót, arról nem is beszélve, hogy potyára fel kellett másznia az ötödik emeletre.

Higgadtan elmondtam neki, hogy nem mára vártam, és bátorkodtam elmenni munkába, de semmi gond, két órán belül Veszprémben leszek, és megcsörgetem. Ő megmondja, merre jár, én odamegyek és átveszem a csomagomat. Egyébként pedig van lift a házban, a lépcsőtől balra, nyugodtan használja. Stílusán, hangnemén és szókincsén nem változtatva közölte, én aztán ne szabjam meg, hogy ő mit és mikor szállít ki, két óra múlva már Fehérváron lesz, amúgy nehogy már kötelező legyen tudnia, hogyan kell használni ezeket a modern lifteket.

– Semmi gond, drága uram! – próbáltam vele zöld ágra vergődni. – A feleségem a Jutasi úton dolgozik, ez a száma. Hívja fel, ő kimegy a parkolóba és átveszi a csomagot!

Ekkor lettem én és az édesanyám mindenféle, nem éppen hízelgő tulajdonságokkal felruházott élőlény, mivel ő pont a Jutasi útról jött hozzánk, a Cholnokyra, és most vissza kell mennie. Ezt követően bontotta a vonalat.

A történet végét már a párom mesélte el. Ahhoz képest, hogy átvételkor leesett a csomag, hogy az átvételi elismervényt a futár nem adta át, hanem „majd aláírom én, mert sietek” felkiáltással eltette a rendelés árát, plusz a visszajárót, szerintem még jól is jártunk. A szoftver működik.

A tanulság annyi, hogy messzire elkerüljük ezt a sárga-piros logós, hárombetűs futárcéget, ezzel együtt a vele szerződött webáruházakat, vagy maradnak a csomagautomaták. Igaz, azok is beszélnek, de legalább válogatott a szókincsük!






[fbcomments]