A hét elején az egyik internetes portálon jelent meg a hír, amely aztán futótűzként terjedt az írott és elektronikus sajtóban, valamint a közösségi oldalakon arról, hogy a Magyar Honvédség nyilvántartásba veszi a civilek gépjárműveit igénybevételi céllal, és a járműtulajdonost rendszeres adatszolgáltatásra kötelezi.
A hír kitért arra is, hogy nem munkagépekről van szó, hanem hétköznapi használatú terepjárókat és mikrobuszokat listáz a honvédség. A cikk szerint, amennyiben a katonáinknak szükségük lenne az autóra, akkor a tulajdonosnak nincs más lehetősége, mint átadni a slusszkulcsot, és nézni, ahogy elhajtanak vele.
A Honvédelmi Minisztérium közleményben reagált a szárnyra kapott pletykákra, amelyből kiderül, hogy a szabályozás nem új keletű, nem is speciális, nemzetközileg elfogadott, és a legfontosabb, hogy magánszemélyek gépjárműveire nem vonatkozik, őket semmiféle kötelezettség nem terheli:
„A sajtóban számos téves, a közvéleményt félrevezető információ jelent meg a honvédség gépjármű-adatbázis frissítésével kapcsolatban. A tények a következőek. A nemzetgazdasági erőforrásokra vonatkozó adatok kezelése a Magyar Honvédség feladatkörébe is tartozó kötelezettség. A rendszerváltás óta meglévő szabályozást nemzetközi példák sora támasztja alá, hiszen az eljárásrend nem pusztán hazai sajátosság, hanem minden, a biztonságáról felelősen gondolkodó ország társadalmának alapvető érdeke. Ez a feladatrendszer nyilvántartások vezetésével és pontosítások végrehajtásával valósul meg. Az eddigiek során valamennyi kormányzat feladata volt e komplex feladatrendszer végrehajtása és ellenőrzése, mely magánszemélyek gépjárműveire nem terjedt és nem is terjed ki. Ebből adódóan teljes mértékben indokolatlan az a fajta hangulatkeltés, amely az utóbbi időben a média részéről ez ügyben irányult a közvélemény felé” – áll a HM sajtónak eljuttatott közleményében.