Közérzet · 2015.08.31.

Brókerbotrány – Mindenkit ki kell fizetni!

Nem véletlen, hogy ma Veszprémben demonstrálunk, a főváros után ebben a megyében él a legtöbb Quaestor-károsult, akik nemcsak számbelileg, hanem aktivitásukkal is kitűnnek az országos átlagból – mondta portálunknak Himmer Éva főszónok a mai, Óváros téri tüntetésen.

Himmer Évától megtudtuk, szándékosan szervezték a megmozdulást a megjelölt kifizetési határidő lejárta utánra. Ő maga is károsult, és több ezer budapesti kárvallott nevében is köszöntötte azt a százvalahány fős tömeget, akik részt vettek a Quaestor-károsultak tüntetésén a polgármesteri hivatal szomszédságában.


tünti17

Volt, aki az unokájával, más a párjával érkezett. Sokan ismerősként üdvözölték egymást, mint az a két hölgy is, akik a rendezvény kezdésére várva elmesélték: a tavaszi demonstráción találkoztak egymással. Egyikük egy Balaton-parti kisvárosból érkezett, ahol a nála 18 évvel idősebb férjével él, aki belerokkant abba, hogy mindenüket elveszítették. Mindenüket, hangsúlyozta a hatvanas éveiben járó hölgy, szó szerint értsem, a házuk ugyan megmaradt, de a több mint húszéves házasságuk alatt megtakarított pénzük, amelyet a kényelmükre, a nyugodt öregségükre tettek félre, mind elúszott. Társnője is hasonló cipőben jár: neki annyival könnyebb, hogy neki csak a maga „nyomorával” kell megküzdenie.

tünti5

Himmer Éva elmondta: A Quaestor-ügy megroppant emberi életeket hagyott maga után, voltak, akik öngyilkosságot követtek el

A tüntetésen Himmer Éva kijelentette: a Quaestor-ügy a Fidesz brókerbotránya. Megroppant emberi életeket hagyott maga után, voltak, akik öngyilkosságot követtek el. Veszprém megye lakosságának tíz százaléka károsult, mintegy hétezer embert érint. Közülük nagyjából ezren Quaestor-ügyfelek voltak, ezért egyetlen forint kártérítést sem kaptak. Leszögezte: a rendezvény pártsemleges, azok az országgyűlési képviselők, akik elfogadták a meghívást, arra kaptak lehetőséget, hogy néhány szóban ismertessék az ügyhöz kapcsolódó gondolataikat.

Gőgös Zoltán, az MSZP parlamenti képviselője emlékeztetett a március 21-i tüntetésre, amelyet ugyancsak Veszprémben tartottak, amikor még lehetett bizakodni abban, hogy a törvényt végrehajtják, és mindenki megkapja a pénzét. Mint hangsúlyozta, nem lehet megosztani a károsultakat, éket verni közéjük, a brókerbotrány minden károsultját mielőbb ki kell fizetni. Ha továbbra is összefognak és kitartanak, előbb-utóbb győzedelmeskedni fognak, ösztönözte további cselekvésre a tömeget. Kész Zoltán térségi országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kormány a menekültügyet használja arra, hogy elterelje az emberek figyelmét a Quaestor-botrányról.

Himmer Éva felolvasta azt a levelet, amelyet nem sokkal később Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének adtak át. A levélben a többi között az szerepel, hogy a kárvallottak a hatályos törvény értelmében követelik a valódi kárrendezést és a 30 millió forintig történő kifizetést. Kérték, a polgármester segítsen abban, hogy a térségi országgyűlési képviselők támogassák a dr. Szabó Szabolcs független képviselő által benyújtott törvényjavaslatot, miszerint az állami kezességvállalás helyett a készfizető kezesség fogalma kerüljön be a törvénybe. Miután a levelet átvette, a polgármester megígérte, hogy megtesz minden tőle telhetőt.

A károsultak levelüket Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének adták át

A károsultak levelüket Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének adták át

(Előző írásunkat itt olvashatják.)






[fbcomments]