Négyszáznál is többen neveztek az idei, immár ötödik alkalommal megrendezett Tekerj a sereggel! (TAS) elnevezésű honvédségi biciklitúrára, amelynek keretében a hétvégén katonák és civilek körbekerékpározták a Balatont.
A program résztvevői Keszthelyről rajtoltak, ami igazán katonásan történt, ágyúlövésre indultak neki a több mint 200 kilométeres Balaton körüli túrának. Szombaton, az első napon a Balaton északi partján tettek meg 100 kilométert, a célállomás a balatonkenesei MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ volt, ahol a megfáradt sportolók nyugodt körülmények között, ideiglenes szállásukon készülhettek fel a déli part „bevételére”.
Az útvonalon úgynevezett frissítési pontokat állítottak fel – ilyen volt a Magyar Honvédség csopaki rekreációs központja előtt felállított sátor is, ahol fotónk készült –, itt a szervezők biztosították a túra résztvevőinek a felfrissülést, az egészségügyi ellátást, valamint a mosdók használatát. A túra teljes időtartama alatt mobil kerékpárszerviz is folyamatosan a bringázók rendelkezésére állt.