Botrányba fulladt a veszprémi Demjén-koncert, amelynek – a hatalmas érdeklődésre való tekintettel – a Veszprém Aréna adott otthont szombat este. A gondok már a beléptetésnél kezdődtek, a minősíthetetlenül gyatra hangosítással folytatódtak, és a rendezvény hivatalos Facebook-oldalának törlésével értek véget. A nézők egy része már a harmadik szám után elhagyta a termet.
Csapnivaló volt a beléptetés. A szervezők képtelenek voltak a kapuknál sorban állókat eligazítani, összevissza küldözgették őket, a helyszínen jegyet vásárlókat és az elővételeseket egyaránt. Miközben a legtöbb kapunál mégis bejutottak az emberek, az „elővételesek” hosszú sorokban voltak kénytelenek várakozni. Az előtérbe jutva sem volt egyszerű a dolguk, mert sem hostess, sem eligazítótábla, jelzés nem szolgált semmilyen információval. A jegyek ugyanis érkezési sorrendre és nem helyre szóltak, senki nem tudta, melyik bejáraton hova lehet menni, sőt, az előtérben még az is titok maradt, merre van a színpad.
Ez még túl lehetett volna élni, mert a látogatók a koncert várható élményének reményében türelmesek voltak. Ám minden illúziójuk szertefoszlott – és nem csak a vájt fülű Rózsi-fanoknak – az első hangok megszólalása után. Mert Demjén kiváló, átütő hangja mit sem ér a technika, a jó hangosítás nélkül. Amikor szertefoszlott minden remény arra, hogy mégis élvezhető lehet a koncert – például a B2 szektorban, ahol nemhogy koncerthangulat nem volt, de hangzás sem –, a harmadik szám után a nézők egy része elkezdett kiszállingózni.
Kifelé menet a nézők a sötét folyosókon telefonjaikkal világítva botorkálhattak ki az épületből, amelynek a bejáratánál még akkor is ott voltak a beléptetéshez használt terelők, így az emberek csak egyesével jutottak ki.
Azok, akik ennek ellenére is kitartottak kedvencük mellett, a koncert után súlyos hiányérzettel távoztak. Ez derült ki azokból a közösségi bejegyzésekből, amelyekben a nézők elégedetlenségüknek adtak hangot. Hogy problémák voltak, megtudhattuk a személyes beszámolókból és az interneten közzétett indulatos posztokból is. A helyzetet a szervezők úgy próbálták orvosolni, hogy a rendezvény hivatalos Facebook-oldalán szorgalmasan töröltették a negatív hozzászólásokat, majd ahogy ezek egyre szaporodtak, az egész oldalt megszüntették – ami sokat elárul a hozzáállásról és a szakértelemről.
A történet viszont itt nem ért véget, vasárnap a sok kritikát látva Demjén Ferenc hivatalos oldala kiadott egy közleményt, amelyet itt olvashatnak:
„A tegnapi Veszprém Aréna-koncerten történtekkel kapcsolatban az alábbiakat szeretnénk közölni:
A zenekar egy pontosan meghatározott, konkrét technikai igénnyel rendelkezik, melyet minden alkalommal, hetekkel a koncert előtt megkap a helyi szervező és a technikai lebonyolító cég. Ez hivatott biztosítani azt, hogy minden helyszínen a zenekar a megfelelő színvonalon szólalhasson meg, és a közönség a legjobb hangzást élvezhesse. Ugyanezen a helyszínen, ugyanezzel a zenekarhoz tartozó technikusi háttérmunkával 2011. december 25-én megtartott Demjén-koncertnek nagyon jó visszhangja volt, mivel a riderben leírt feltételeket a szervezés maximálisan teljesítette. Azonban nagyon sok esetben az előzetes technikai egyeztetések ellenére sem a kért felszereléseket állítják fel, melyek legtöbbször nem rosszak, csak alkalmatlanok az adott helyszín megfelelő behangosítására. Ehhez hozzájárul még a hangfalak helytelen felszerelése is, ami abból a szempontból lenne nagyon fontos, hogy a nézőtér bármely pontján ugyanazt a hangzást élvezhesse a közönség. Ez minden esetben a hang- és fénytechnikát biztosító cég feladata. A zenekar technikusai a már készre felállított technikát kapják, és akkor szembesülnek a fenti problémákkal, amikor megérkeznek a koncert helyszínére. Ezek korrigálása viszont olykor több órát is igénybe vehet, amire már a kezdésig nem mindig van lehetőség. Ahol tudják, orvosolják a problémákat, ám a tegnapi napon az említett hiányosságok miatt ez nem volt lehetséges.
A zenekar ugyanígy sokszor szembesül a technikai hiányosságokkal, ami miatt kényszerhelyzetbe kerül. Ilyenkor eldönthetik, hogy vállalják-e a fellépést vagy sem. Általában a közönségre való tekintettel becsületből eljátsszák a műsort” – áll a közleményben.