Közérzet · 2021.12.07.

BOTRÁNY – Hivatali vesztegetés, Völner Pál lemondott

Dr. Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese, aki egyben 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is, a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől.

Hadházy Ákos képviselő volt az, aki először számolt be Facebook-oldalán az ügyről. Konkrétan arról, hogy Völner ellen nyomoz a hatóság, a gyanú pedig kormánytagot érintő hivatali vesztegetés, vesztegetés elfogadása vagy befolyás vásárlása lehet. Az ügynek tizenkét gyanúsítottja van, közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó helyettes. Hat gyanúsítottat letartóztattak, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll. Völner Pál közben bejelentette, hogy lemond államtitkári tisztségéről és együttműködik a hatósággal.

A Legfőbb Ügyészség sajtóközleménye

Indítvány dr. Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél dr. Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Dr. Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, aki 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is egyben.

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy dr. Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott.

Dr. Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Dr. Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti.

A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta dr. Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

A büntetőeljárás dr. Völner Pál országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására a mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség.

Az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó helyettes. Jelenleg hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

Fotó: schutterstock.com






[fbcomments]