Szórakozás · 2020.04.24.

BONDORÓ – Augusztus legutolsó napjaira tolódik a fesztivál

A nyárindító eseményként beharangozott utcaszínházi forgatag új időpontban, augusztus 28. és 30. között várja a nagyérdeműt. A fesztivál szervezői az új dátumon kívül több változtatást és újdonságot is nyilvánosságra hoztak.

A tavaly debütált Bondoró Utcaszínház Fesztivál szervezői március elején még gőzerővel készültek a pünkösdi hosszú hétvégére, hogy biztonságos keretek között megtarthassák az idei eseményt. Az élet azonban, mint tudjuk, közbeszólt. Sok más rendezvényhez hasonlóan az elmúlt egy hónapban a fesztivál rendezői is keresték a válaszokat és a lehetséges megoldásokat azokra a kérdésekre, miként tudnák átszervezni, megmenteni és életben tartani az idei programterveket úgy, hogy a kialakult helyzet élhető legyen ne csak a Bondoró, de Kapolcs számára is. A megoldás egy szakmai összefogás képében érkezett: a Bondoró Utcaszínház Fesztivál augusztus legutolsó hetén az összművészeti gyermekprogramként jegyzett Kapolcska Táborral és Kisfesztivállal közösen zárja a nyarat a Balaton-felvidéken.

Az egyik szemünk sír, a másik nevet – mondta Virág Zsóka, a Bondoró Fesztivál igazgatója. – Fáj a szívünk, mert nagyon készültünk a pünkösdi Bondoróra. Nem túlzás azt mondani, hogy a szívünk-lelkünk benne volt a négynapos program előkészítésében. Március első napjaiban szinte már startra készen álltunk. Aztán történt, ami történt. Mi pedig a rendelkezésünkre álló információk alapján próbáltuk meghozni a legjobb döntést. Az elmúlt egy hónapban folyamatosan egyeztettünk a kapolcsi önkormányzattal. A helyi szereplők mellett természetesen más kapolcsi rendezvények szervezőivel is tartjuk a kapcsolatot. Hasonló kihívásokkal küzdött a Márta István által alapított Kapolcska Tábor és Kisfesztivál is, ami összművészeti táborként és családi fesztiválként vált ismertté az elmúlt években. Ők eredetileg júniusra várták a táborozni vágyó gyerekeket, nem sokkal a mi fesztiválunk után kezdtek volna. Nem volt kérdés számunkra, hogy ez most az összefogás helye és ideje! Így nem sokáig váratott magára a megoldás sem. Közösen úgy döntöttünk, hogy augusztus utolsó hetén együtt töltjük meg élettel Kapolcs utcáit, tereit és udvarait. Öröm is van tehát az ürömben. A Bondoró Fesztivál péntektől egy vidám utcaszínházi forgataggal várja a családokat a tábor hétvégéjén. Az átszervezések miatt a Bondorót négy- helyett háromnaposra csökkentettük, és sajnos több programot is el kellett engednünk. Többek között a meglepetésnek szánt külföldi attrakcióktól és koncertektől is búcsút vettünk, de nem örökre. 2021-ben velük is találkozhatunk majd a következő Bondorón. Az összefogásunk viszont új programelemeket is magával hozott. A Kapolcska Táborban résztvevő diákok a Bondoró színpadon mutatják be a hét folyamán tanult produkciókat, és a tervek között szerepel az is, hogy a fesztiválon fellépnek a művészeti tábor tanárai is. Szeretnénk, ha a Kapolcska Tábort követően minél több kisdiákot vendégül láthatnánk a családjával a Bondoró Fesztiválon. Ebből adódóan több közös akcióra is készülünk a Kapolcska Programmal. Bízunk benne, hogy együttműködésünk példaértékű lesz ebben a nem mindennapi helyzetben.

A Bondoró továbbra is vásári forgataggal, gólyalábasokkal, artistákkal és újcirkuszi formációkkal, valamint családi műsorokkal, bábelőadásokkal és zenei koncertekkel várja a látogatókat, de lesz tűzshow és bohócshow, valamint marionett előadások is. Az utcaszínház fesztivál régi-új programja már elérhető a weboldalon.

 






Hozzászólások

A hozzászóláshoz jelentkezzen be Facebook-fiókjába!