Nem sok nő volt az életemben, de egyre azért nagyon emlékezem. Liza helyes kis szuka volt. Szingli. Aztán a falkavezéreink úgy gondolták, szép pár lennénk. Így Liza egy napon megérkezett.
Még hogy megérkezett! Beriszálgatott az udvarunkba, úgy tett, mintha én ott sem lettem volna. Én meg nem tudtam levenni róla a szemem. Meg is fogták a nyakörvemet, nehogy nekirontsak a gyönyörűségtől.
Szerelem volt az első látásra. Elébe kuporodtam, behódoltam, gyönyörködtem benne, szimatoltam, micsoda fenséges illata volt! Létezik, hogy csak úgy keresztülnéz rajtam?
Figyelmesen és udvariasan közeledtem, szinte doromboltam, csorgott a nyálam, ő pedig csak tekergette a nyakát és forgatgatta a csodásan karcsú és tökéletesre trimmelt fejecskéjét. Hm. Hallottam erről a típusról, tán mégis őrizkednem kellene a szingliktől?!
Gondoltam, tán férfiúi akcióba lépek és a szemébe nézve vallok szerelmet. Meg is tettem. Már a nyelvem is kilógott az igyekezettől. De ez a nő kíméletlen volt és beképzelt. Tudja ez a szuka, hogy ki vagyok én? Hogy nekem kik a felmenőim? Még egy kísérletet teszek, aztán tőlem le is út, fel is út!
Kepesztettem még egy nagyot, vakkantottam kettőt, férfiasan és keményen, tudtára adtam, büszke lehetne a kölykeire, ha az apjuk lennék. Micsoda? Kelleti magát itt előttem? Mégis, mit képzel magáról ez a nőszemély?
Hm, nem lehet igaz, faképnél hagyott. Egy korcs.
Vau. Én Berci vagyok, a tisztes nevemen Palicsparti Útonálló Jampec, vau, és ezektől az elvetemült szingliktől a gazdáim a jövőben kíméljenek meg! Vau.
