Közérzet · 2016.02.13.

BERCI-BLOG – Állati jó mese

Berci hegyezi a fülét. Egyszer azt hallotta, hogy Magyarországon minden olyan, mintha az lenne. Ez jutott eszébe most is.

Itt ez a G-nap.Talán érdemes odafigyelni, mert élénken tárgyalják a feje fölött, az asztalnál. D-napról már hallhatott egy magakorabeli szerkesztőségi kutya, de ez a G számára újdonság. Nyilván valami csillagászati jelenség lehet, mert egy évvel ezelőtt történt először és utoljára, és most ezek itt arról beszélnek, hogy semmi sem lesz úgy, mint a híres nap előtt volt.


Nem venném észre, vakkant közbe Berci, hogy valami másként lenne, mint a hírhedt nap előtt. Séta, simogatás, jutalomfalatkák, mint mindig. Ugyan ki az a Simicska, aki olyat mondott, amitől most másként lenne? Szóval Berci szerint nincs semmi baj. A szerkesztőségben dolgoznak, a Kukac is jól van, a csillagászati nap nem árthatott meg senkinek. Berci nem szívesen zökken ki a szerkesztőségi élet zsongásából, de most megteszi. Hála zsigeri kíváncsiságának, a szerkesztőségi rébuszokban sikeresen eligazodik. Lám, alig nyújtózkodik néhányat, máris összeállt a történet. Hát, igen, ez egy klasszikus állatmese. Egy állati jó mese.

Kép 013

Mert volt két jó barát, egy alomból származtak, mindenüket megosztották, az egyik volt a falkavezér, a másik a jobb keze, valami fővadászféle, aki mindent megszerzett, amire a falkának szüksége volt. Gyarapodott a falka, újabb gazdag vadászterületeket szereztek meg az erdőben, és a fővadászon kívül egyre többen vadásztak. A falkaidegenek kiszorultak a vadászmezőkről az erdő peremére, néha morgolódtak.

A falka hosszú ideig megbonthatatlan egységben mozgott a sűrűben, ám egyszer csak beütött a hétszentség, mert a két alfa hím már nem fért meg egymással. Rondán összemarakodhattak a vezérek, ez volt a hírhedt nap, amióta sem a falkán belül, sem kívüle semmi sem olyan már, mint előtte volt. Mégis van valahogyan, de sok eb nem leli a gazdáját, egyre több kóbor kutya kószál a vadászterületen, emiatt az erdő nem biztonságos, a falkavezér aggódik. Tán be kéne keríteni az erdőt? Ja, hogy akkor se ki, se be?

Eb gondolat.






[fbcomments]