Közérzet · 2022.11.27.

BANKKÁRTYA – Százmilliókat csalnak ki tőlünk

A bankkártyás forgalom bővülésével párhuzamosan a csalók is nagyobb elánnal vetik be magukat és próbálják átverni a kártyás fizetőket. A bankkártya praktikus, csak oda kell figyelni a haszálatára.

A bankok gyakran hangsúlyozzák, hogy senki ne adjon ki idegeneknek érzékeny adatokat vagy a fizetéshez szükséges kódokat, mert átverés lehet a háttérben. Ha pedig gondatlanul jár el a bankkártyás, akkor könnyen lehet, hogy a kár nála jelentkezik, azaz ilyen esetekben a bank nem téríti meg az összeget. Beszédes, hogy a jegybanki adatok szerint tavaly 465 millió forintot tett ki a bankkártyásoknál jelentkező kárösszeg, ami a teljes bankkártyás forgalomhoz mérten marginális érték, ugyanakkor a duplája az egy évvel korábbinak. Ez derül ki a money.hu karácsonyi vásárlási szezon apropóján készített, a hivatalos jegybanki adatokon alapuló összeállításából. A szakértők arra is kitérnek, hogy nemcsak a használat, de már a bankkártya választás is alapos körültekintést igényel, hiszen éves szinten több ezer forintot meg lehet takarítani.

Szerencsére fokozatosan nő a bankkártyás forgalom Magyarországon, mind a vásárlások számát, mind az összeget tekintve, így sok esetben a plasztik kiváltja a készpénzt. Az éven belül pedig a karácsonyi vásárlások miatt az utolsó negyedév jelenti a főszezont. A múlt év utolsó három hónapjában például – a hivatalos jegybanki adatok szerint – a Magyarországon kibocsátott bankkártyákkal 328,4 millió alkalommal összesen 2719 milliárd forintot költöttünk, ami 2021 korábbi negyedéveinek átlagához képest 16 és 22 százalékos növekedést jelent. Vagyis jól látható, hogy az év utolsó hónapjaiban megugrik a forgalom. A bankkártyás fizetések népszerűsége a csalókat is aktivizálja, ezért fontos az óvatosság.


Fontos az elővigyázatosság

Továbbra is marginális a bankkártyacsalások értéke a teljes forgalomhoz képest a kártyakibocsátó bankok oldaláról nézve. A 2021-ben elkövetett 62 ezer csalás és az ezekkel okozott 1,6 milliárd forintos kár a kártyás forgalom egy század százalékát sem teszi ki, ugyanakkor kedvezőtlen folyamatok is megjelentek a múlt évben. A csalók gyakran – jellemzően banki alkalmazottnak kiadva magukat – egyszerűen telefonon kérik el az bankkártyásoktól a fizetési adatokat, sokan pedig még az SMS-ben küldött megerősítő kódokat is kiadják. A money.hu szakértői, a bankok, a bankbiztonsági és jegybanki szakemberek összhangban kiemelik, hogy egy banki ügyintéző sosem kér ilyen érzékeny fizetési adatokat, ezért senki ne adja meg ezeket még akkor sem, ha banki alkalmazottnak adja ki magát a csaló. Az elővigyázatosság azért lényeges, mert ha a bankkártyát használó gondatlanul jár el és a fizetéshez szükséges érzékeny adatokat, kódokat odaadja idegeneknek, akkor a bank nem köteles kifizetni a kárt. Az ügyfeleknél a jegybank szerint tavaly 465 millió forint kárösszeg keletkezett, ami duplája az egy évvel korábbinak.

Már a kártyán is spórolhatunk

Az elővigyázatossággal elkerülhetők a csalások, de a bankkártyázók a megfelelő plasztik kiválasztásával saját maguknak is spórolhatnak.

A bankszámlákhoz jár vagy választható bankkártya, ám az éves költségek nagyon eltérőek lehetnek. A money.hu kalkulátora szerint vannak bankkártyák, amelyek meghatározott időszakra – például egy évre – akár ingyenesen is elérhetőek. Átlagosan 5 és 8 ezer forint közötti a kártyák éves díja, de a teljes palettán akadnak olyan plasztikok, amelyeknél akár a 20 ezer forintot is meghaladhatja a költség évente. Igaz, ezeknél extra szolgáltatások is kapcsolódhatnak a kártyához. Érdemes tehát mindenkinek megnéznie a bankszámlakivonaton, hogy mennyit fizet a bankkártyáért és a banki ajánlatokat összehasonlítani, van-e esetleg olcsóbb megoldás.






[fbcomments]