Hamarosan palackozzák, áprilisban pedig hivatalosan forgalomba helyezik a BalatonBort, jelentették be szombaton Csopakon az olaszrizling-találkozón.
Több mint harminc borászat részvételével tartották a találkozót Szent Donát-birtokon és a Jásdi Pincészetben. Az „Olaszrizling szerintünk” elnevezésű rendezvény sajtótájékoztatóján Jásdi István, Kovács Tamás és Laposa Bence neves borászok ismertették a BalatonBor minősítési rendszerrel kapcsolatos előrelépéseket.
Elmondták, a Vinea Balaton minősítési rendszer célja a Balaton körüli termőhelyek közös hazai és nemzetközi megjelenítése. Tapasztalatuk szerint ugyanis a helyi, a regionális márkanév hoz sikert a piacon. Példának okáért a bordeaux-i, burgundi borok a keresettek, nem általában a francia borok. A külföldi borkereskedők az ismert balatoni borászatok mögött felismerhetően közös kultúrát, átlátható minőségi piramist is keresnek. Idén március 21-én lesz az első BalatonBor-bírálat. Két kategóriában, szigorú szempontok alapján választja ki a bírálóbizottság a Balaton és a körülötte felsorakozó szőlőhegyek borait. Újságírói kérdésre Laposa Bence azt válaszolta, most elsőre „tucatnyi”, tehát tizenvalahány borászat jelentkezése valószínű, de remélik, mind többen lesznek. Elindul egy próbafolyamat, amelynek a vége reményeik szerint stabil, egységes minősítési rendszer kialakulása lesz, pontos termesztési és technológiai feltételek betartásával. A régiós bor arculatelemeit is pontosan meghatározták, jól felismerhető palackozással.
Érdekes dolgokat mondott Jásdi István a környék legelterjedtebb fehérszőlőfajtájáról, a BalatonBor alapjáról, az olaszrizlingről. Kifejtette, a mostani csopaki találkozón is felmerült az örökzöld téma a borászok között, hogy az olaszrizling nevét meg kellene változtatni, hiszen sem nem olasz, sem nem rizling, ami számtalan félreértés forrása, és ezt nehéz elmagyarázni a külföldi borkedvelőknek. Ezért pályázatot fognak kiírni új elnevezésre.
A Vinea Balaton nem előzmények nélküli minősítési rendszer, hiszen létezik már a Csopaki Kódex, amely szintén ismeri a Balaton szintet, a hegybor szintet és a dűlőbor kategóriát is – magyarázta Kovács Tamás, hozzáfűzve, a hegyközségek adják az egész „hardverét”, a borászatok pedig szoftverfejlesztésbe kezdtek, ami újracsomagolja az egészet.
A kísérletfolyamat tehát elkezdődött, várják a borászok jelentkezését az olaszrizlingekkel a március 21-i BalatonBor-bírálatra.