Közérzet · 2020.11.02.

BALATON – Újraosztják a szerepeket

Egy, az Országgyűlés honlapján olvasható friss előterjesztés szerint társelnöki rendszert vezetnek be a Balaton Fejlesztési Tanácsnál, amit eddig dr. Bóka István vezetett. Ráadásul az új társelnök helye biztosabbnak tűnik, mivel őt gyakorlatilag kinevezik erre, amíg a másikat továbbra is választják – olvasható a balatontipp.hu-n.

A területfejlesztési törvény szerint napjainkban az érintett három megye közgyűlésének elnöke, a közgyűlések egy-egy képviselője, az operatív programok végrehajtásáért felelős miniszterek egy-egy képviselője, valamint a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter – jelenleg Varga Mihály – képviselője alkotja a testületet. Bóka István az utóbbi képviselőjeként került a testületbe, egyben őt jelölték és választották meg elnökké.

Az Országgyűlés elé most benyújtott javaslat a BFT tagjainak felsorolásánál egy új taggal egészítené ki a területfejlesztési törvényt. A fentieken túl a kormányzati stratégiák kidolgozásának támogatásáért felelős miniszter – jelenleg Gulyás Gergely – képviselőjét is beemeli a testületbe.
A javaslat egyúttal rögzíti azt is, hogy a „Balaton Fejlesztési Tanácsban… az elnöki feladatokat a két elnök mint társelnök látja el, azzal, hogy az egyik elnököt a kormányzati stratégiák kidolgozásának támogatásáért felelős miniszter jelöli ki, a másik elnököt a tanács a tagjai közül választja.” Tehát a Miniszterelnökség nem csak tagot, hanem ezzel egyben társelnököt delegál a jövőben a testületbe.

Az indoklás szerint az állam „társelnököt jelöl ki egyedi döntésével, ezzel biztosítva a költségvetési pénzeszközök megfelelő felhasználását”.

A teljes cikk a balatontipp.hu-n.

 

Hozzászólások

hozzászólás