Most először mentem el az első hajó fogadásának ünnepségére Füreden, annak örömére, hogy a közelmúltban én is a Balaton közeli Lovasra költöztem. Van abban valami megható, ahogy az itt élők köszöntik a nagy vizet, emlékezetessé téve a hajózás megkezdését. A mólón kifeszített feliratból kiderült, immár százhetvenedszer ünneplik a tavaszi szezonkezdést, amitől a megélhetésük függ. Felsorakoznak a hajósok, kiáramlik a nép a kikötőbe, hogy meghallgassa a Balaton-parti települések polgármestereinek beszédét és a fúvószenekart. A műsor után pedig kihajóznak. Idén a felújított Siófok katamarán tett egy kört a néppel Tihany felé.
Sokan felszálltak gyerekekkel, de idősek is beültek a zárt fedélzetre, hogy kipróbálják a nagy, korszerű hajót. Friss szél fújt. Rozmaring- és levendulaillatot hozott az ünnep tiszteletére füredi hagyomány szerint reformkori viseletbe öltözött nőkről. A távolban fürge kis vitorlások egész raja sürgölődött. Ilyen közel a vízhez megértettem, hogy itt a Balatonnál önállóbb az emberi képzelet, szabadabban szárnyal. Megértettem, miért tágasabb a balatoni emberek látóhatára, mint azoké, akik szűk térben, földre szegezett tekintettel élnek. Én magam is mindig inkább a nagy vizekhez vonzódtam, nem tudom, miért, de nem szeretem a hegyek magányát, kolostori csöndjét, a mezők depressziós szépségét. A fényes, nagy víz az egyetlen szépség, amely bámulatba ejt, nemcsak, mert az égbolt tükröződik benne és nem ismerjük pontosan a mélységeit, hanem mert benne van az életünk is feloldva. Csak az érti meg a Balaton helyét a világmindenségben, aki legalább egyszer megkönnyezte a látványát. Korán el kell kezdeni, sokáig kell hallgatni a tó hullámzását ahhoz, hogy már ne úgy halld, mint egy verset, hanem úgy, mint ahogy a saját vérkeringésedet érzékeled.
Szép, nyugodt arcát mutatta a Balaton nagyszombaton. Bár lehetett volna naposabb is. Reméljük, a turistaszezonban hét ágra süt majd a nap. A kapitány kiadta a parancsot, a matrózok bevonták a köteleket. Elindult az első hajó.
