Aggályosan betartja az előírásokat. A kedvezményre jogosító igazolást minden esetben elkéri. Éppen csak belepillant vagy megelégszik a felmutatással, de elkéri. Nyolcvan közeli bácsik, nénik keresik elő személyi igazolványukat. A buszvezető udvarias, halk szavú, határozott. Bár ő is „ottfelejti” az első ülésen a táskáját, hogy a helyet csakis a számára kedves utas foglalhassa el, de nem manipulál a nyugdíjasok kedvezményével. Veszi a fáradságot és beírja a dátumot a piros körbe, szignózza, elveszi a pénzt, nyújtja a menetjegyet. Ugyanaz az összeg szerepel a jegyen, mint amennyit átvett. (Tapasztalunk másféle eljárást is, és egyre gyakrabban: több sofőr megalkuszik az utassal.)
Egy diáknak türelmesen elmagyarázza, hogy miért nem érvényes a bérlete erre a járatra. Csak úgy utazhat, ha jegyet vált. Nem hatja meg, hogy nincs pénze.
Az utasokon érződik bizonyos csodálkozás. Aztán egy telefonhívásból fény derül a hallatlan precizitás okára. Ma van utoljára szolgálatban. Holnap leszámol, elintézi a papírokat, és három nap múlva már Németország egyik kisvárosában szállítja az utasokat.
Nem is annyira a pénz miatt megy el, adóssága, törlesztőrészlete nincs. A szarakodást unta meg itthon, a kiszámíthatatlan berendeléseket, a helyettesítést, az átirányításokat, az ellenőrködést, a káoszt.
Felkészült az útra. Egy ideje németleckéket vesz, alkalmanként 4000 forintért. Hét lecke van a munkafüzetben, az ötödiknél tartanak, de nem aggódik a szókincse miatt. Bízik magában. Éles helyzetben az ember tanulékonyabb. Hetente két szabadnapja lesz, akár haza is jöhet, de nem fog. Kirándulni akar a szabadnapjain. Ezeket már egy időközben felszállt ismerősének meséli, de nem bánja, hogy mi is halljuk. Neki nincs szégyellnivalója. Élete fordulóponthoz érkezett.
Azért lehetett volna nagyvonalúbb, lazább az utolsó napon, állapítom meg magamban. Aztán rájövök, hogy éppen most kellett a lehető legszabályosabban végeznie a munkát, nehogy egy milliméternyi támadási felületet hagyjon, rajtakapják valami mulasztáson, és megbüntessék, üssenek egyet rajta.
Domján Gábor
