Kultúra · 2022.05.01.

Az Olvasólámpa vendége Terék Anna költő, drámaíró

Terék Anna lesz az Olvasólámpa vendége május 3-án, kedden 18 órakor a Művészetek Háza Veszprém – Modern Képtár – Vass László Gyűjteményében (Vár utca 3–7.).

Terék Anna Füst Milán-díjas, Sziveri-díjas és Térey János ösztöndíjas költő és drámaíró 1984-ben született a vajdasági Topolyán. Az általános iskolát szülővárosában, a középiskolát Szabadkán végezte. Ezt követően Budapestre költözött, ahol 2012-ben szerezte meg pszichológus, tanácsadó és iskolapszichológus szakirányú diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai és Pedagógiai Karán. 2015 óta iskolapszichológusként dolgozik Budapesten. Első kötete 2007-ben jelent meg Mosolyszakadás címmel. 2011-ben publikálta Duna utca című második kötetét. Első színdarabját 2013-ban mutatták be Jelentkezzenek a legjobbak! címmel, az újvidéki Szerb Nmzeti Színházban. Vajdasági lakodalom című drámakötetét 2016-ban adta ki, a Halott nők 2017 tavaszán jelent meg, a Háttal a napnak 2020-ban.

Az Olvasólámpa moderátora Fenyvesi Ottó költő, szerkesztő lesz.


Terék Anna: a Kékgolyó utcában (részlet)

„…a lakásban mondta, hogy

helyezzem magam

kényelembe,

kabátzseb, táska, kipakolás, zsinór,

eloldani életemet

ruháimmal együtt az ágyára

hajtogattam az emlékeimet,

hang nélkül csomagoltam ki,

s minden tárgyat, amit aznap

magammal hoztam, szorosan

egymás mellé tettem

az ágyra. ültem a félig kipakolt

táskám mellett,

a zsebemben még két

elhasználatlan metrójegy volt.

néztem a kacatjaimat,

néztem, hogyan párolog ki belőlük

minden, amiről hittem, hogy

én vagyok…”






Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

[fbcomments]