Divat az olvasást temetni, a könyv halálát vizionálni, legalábbis a nyomtatott könyvét. Mert kinek kell már ez a súlyos tárgy a könnyű e-book és az ipad korszakában? Az élet azonban rácáfol erre a logikusnak tűnő jövendölésre, mert miközben azt látjuk, hogy bár tényleg egyre többen számítógépen, mobiltelefonon olvasnak, azért a hagyományos könyvkiadás is csúcsra jár.
Többméternyi könyv lát napvilágot évente, és egy részük el is kel, mert a hosszabb lélegzetű műveket még mindig kézzelfogható formában, papírt lapozva akarjuk olvasni, nem pedig egy lapos képernyőn.
Az igaz, hogy a napi információkat, híreket, kommentárokat online kiadványokból, blogokból, Facebookról, Twitterről, sms-ből, e-mailről, WhatsAppról várjuk, ám a nagyobb odafigyelést igénylő műveket még mindig a könyvek közvetítik. Az új, digitális generáció számára persze már nem ilyen egyértelmű a könyvek szeretete, egy érettségiző lány mesélte, a mamája kijelentette, addig nem kap új ruhát, amíg három új könyvet el nem olvas a nyáron. Hozzáfogott azonnal és tetszik neki. Tehát a gyerekek olvasásra nevelhetők, amit lehetőség szerint kicsit korábban kell kezdeni, mint az érettségi. A legfontosabb lenne az olvasás élményét, örömét átadni nekik. Ha ez sikerül, akkor talán elodázható az az értelmi és érzelmi elsivárosodás, amire például a Twilight (Alkonyat) vagy A szürke ötven árnyalatának abnormális sikere figyelmeztet. Ezekben a kiadványokban már csak tőmondatok vannak, rémségesen leegyszerűsített szituációk és legkevésbé sem komplex gondolatok. Nem kell különösebb erőfeszítés a megértésükhöz.
Miért érdemes olvasni? Ahogyan Szakonyi Károly is elmondta a veszprémi Ünnepi könyvhét megnyitóbeszédében, a könyvek a bennük felhalmozott élettapasztalatokkal segítenek kiismerni magunkat a komplikált világban. Csak fel kell lapozni őket, és máris kapcsolatba kerülünk a szerzőkkel, szereplőikkel, a világgal, amelyről szólnak. Megelevenedik a múlt. Részesei leszünk a száz vagy ezer év távlatában történteknek, az emberiség történetének. Általuk egy másik ember, egy idegen szemszögéből látunk rá a valóságra, akár konfrontálódhatunk is vele, s ezáltal átélhetjük egyediségünket. Azt, hogy individuumok vagyunk ugyan, de nem vagyunk egyedül. Közhely, de igaz: az olvasás szélesíti a látókört, tartalmasabbá teszi az életet. Segít megtartani a humoros, ironikus látásmódot, amire sokszor szükségünk lehet akár a hétköznapi szituációk kezelésében is. Az olvasás ugyanis mindig egyfajta irritáció is, az értelem ébren tartására – figyelmeztet Henning Lobin médiakutató. Tehát az olvasás több, mint egyszerű „fogyasztás”. Több, mint szórakozás. Bár annak sem utolsó.
A német Stern magazin tavaly decemberi száma egy hosszú tanulmányt szentelt az olvasás jövőjének Olvasni és olvasni hagyni címmel, amiben arra a következtetésre jutnak, hogy nem kell megijedni az új eszközöktől és technikáktól, ez még nem a könyv halála, csak át kell gondolni a lehetőségeket. Lehet, hogy az olvasás, ami korábban magányos, tehát aszociális tevékenység volt, éppen az online könyváruházak, a blogok és más online kiadványok által például közösségivé válik. Mert mit látunk? Elindult és nagyban zajlik a véleménycsere a nagy online áruházak platformjain, az olvasók megírják pár mondatban a tapasztalataikat, szubjektív recenziókat küldözgetnek, egyszóval beszélgetnek a művekről. Szakértők szerint továbbá sokkal inkább multimediális lesz az olvasás, térkép- és fotómellékletekkel vagy grafikonokkal stb. Készül például olyan olvasószemüveg, amely követi majd a tekintetünket a számítógép képernyőjén, és ha megállunk, mindjárt lábjegyzeteli nekünk például az idegen szó jelentését, ami megakasztott bennünket, vagy akár filozófiai magyarázattal szolgál.
A digitális generáció biztosan örülni fog ezeknek az újításoknak, én azonban úgy érzem, maradok a finom papírsuhogásnál.
