Koszovó: Putyin motoros bandája a barikádokon
Pánikra semmi ok, aggodalomra annál inkább – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő a hír kapcsán, hogy a legmagasabb harci készültségbe helyezték a szerb hadsereget....
Milyen a mai landscape, azaz magyarul: a tájkép? Ketten fotózták átellenben a Balaton északi, illetve déli partját éveken keresztül, anélkül, hogy tudtak volna egymásról. A...
Továbbra is a „mi kutyánk kölyke” vezetheti az Operaházat. A veszprémi származására büszke Ókovács Szilveszter győzelme cáfolat: 12 év után mégsem kell mindenkinek mennie. Az...
Valahogy csendesebb idén Veszprémben az Árpád utcai gólyafészek környéke. Emlékszünk még, mennyi bosszúságot vagy épp vidám pillanatot szerzett nekünk a tavalyi „őrült” gólya. Most nincsenek...
Megnyertük az első bajnoki címünket. Boldogok voltunk, örültünk a szurkolókkal együtt. És akkor jött egy ember, aki közölte, hogy a felszámolás előtt álló Veszprém Megyei...
Pánikra semmi ok, aggodalomra annál inkább – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő a hír kapcsán, hogy a legmagasabb harci készültségbe helyezték a szerb hadsereget....
Újabb döbbenetes szám érkezett, amely leleplezi azt a hazug sikerpropagandát, amelyet az Orbán-kormány folytat. Az egész Európai Unióban már csak egyetlen ország, Bulgária az, ahol...
Mi köti össze Rómát, Hongkongot, Barcelonát, Floridát, Berlint és a Balaton-felvidéket? A vaddisznó-invázió. Fényes nappal csoportokban járják az utcákat. Noha a védekezés egyelőre ellenük eredménytelen,...
Nézem a világhálóra kitett fotót, amelyről a Veszprém NB I.-es futballistái tekintenek rám. Több mint egy csapatra való saját nevelésű játékossal. Ma már nem létezik...
„Ideje, hogy lecsapoljuk, a mocsarat itt, Brüsszelben!” Mondta karácsony előtt a magyar miniszterelnök mocsár-ügyben. Orbán Viktor arra a terebélyesedő botrányra utalt, amelynek első lépéseként korrupciós...
Az EKF egyik rendezvényeként jövő nyáron Veszprémben debütál a Hungarian Ballet Grand Prix nemzetközi balettverseny. 2023 nyarán rendezik meg az év legjelentősebb nemzetközi kulturális eseményeinek...
Kilencvenéves korában meghalt a Makra és a Sikátor szerzője, a Kossuth-díjas Kertész Ákos – értesült a Magyar Hang kanadai forrásból. Közel harminc éven át a...
Robert James Wallner ikonikus története világszerte sikert aratott a mozivásznon. A szív hídjai ebben az évadban a Pannon Várszínház színpadán elevenedik meg, és igyekszik utat...
Pintér Sándor a pénteki, „oktatási konzultációnak” nevezett eseményen azt kérte, hogy a pedagógusok ne csak felsorolják, hogy mi nem jó az oktatásban, hanem tegyenek is...
Veszprém városában decemberben 741 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kínálták eladásra a lakóingatlanokat. A kisebb városokban 838 ezer, a községekben 779 ezer forint volt a jellemző....
A tökéletes megjelenés alapvető kellékei a divatos szettek, az igényes cipők, amik ebben az esetben mindenképpen márkás és sikkes darabok. A divat szerelmesei számára igen...
Veszprém Város Önkormányzata és a CYEB jóvoltából INGYENES lakossági LED-csereprogram indul. A jelentkezők ingyenesen juthatnak izzókhoz, amivel csökkenthetik a villanyszámlájukat, kevésbé terhelik a környezetüket. A...
Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész rendezésében merülhet el a közönség a békebeli Váci utca apró drogériájának karácsony előtti napjaiban. Vásárlók jönnek-mennek, de nem...
Boldog karácsonyt kívánok minden kedves ügyfelemnek és munkatársamnak! A két ünnep közt a munkával eltelt húsz év érdekes pénzügyi eseményeiről olvashatnak a Veszprém Kukacon. Üdvözlettel:...
Egy hónappal ezelőtt rengeteg kritika érte a 22. Labdarúgó Világbajnokságot rendező Katart. Több szempontból is nehezteltek a sivatagi tornára. Ám most az a kérdés, hogy...