Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Régizenei Napokat július 18-a és 29-e között. Ahogy Nagy Csaba lantművésztől, a koncertsorozat…
Mese, mese mátka, pillangós határba', sose lesz már Mesekórház Veszprém városába'? Sokadszorra tesszük fel a kérdést, mi is, mások is.…
Ülünk az Óváros tér egyik félreeső épületének lépcsőjén, kezünkben párás falú pohár, a pohárban hideg rozéfröccs. A színpadon egy lány…
A Balatoni Szövetség által odaítélt Balaton-díj egyik idei nyertese a Balaton Világörökségéért Alapítvány volt. A tíz éve alakult szervezet kurátorától,…
Akkora volt az érdeklődés, hogy nem győzték a pótszékeket hordani a Recercare Régizenei Műhely tagjai az idén ötödik alkalommal megrendezett…
Az egész az esküvővel kezdődött. Mármint Taki esküvőjével 1996. június 22-én. Takács Lajos aznap vezette oltár elé szíve választottját, Vikit.…
„Szégyenkezni persze nem nekünk, veszprémi lakosoknak kellene, de a városát igazán szerető ember ezt nem tudja megállni pironkodás nélkül” –…
Július elején diplomaosztó ünnepségen voltam a budapesti Pető András Főiskolán. A ragyogó mosolyú, okos és különleges elhivatottságú lányok (meg mutatóba…
M. 93 éves, kemény fizikai munkát végzett egész életében, többnyire két helyen. Éjszaka a gyárban, szalag mellett állta végig a…
Megint eltelt egy hónap, az Arany Elefántyuk Vándordíj új gazdára talált. A különös sorsú és nem is túl tetszetős figurát…
Nem kell feltétlenül profi fotósnak lenni ahhoz, hogy jó felvételeket készítsünk. Ebből kiindulva a MediaMarkt idén már második alkalommal hirdetett…
A Magyar Közlönyben a múlt héten közzétett kormányhatározat szerint a Modern Városok Program keretében mégis megépülhet a 8-as és a…
Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő és Bán Mihály, a Pedagógusok Szakszervezete Veszprém járási titkára közös sajtótájékoztatót tartott ma a városháza előtt.…
Az Alzheimer Világnaphoz kapcsolódva az országban elsőként Veszprém megyében, egy 714 lelkes kis zsákfaluban indult el az a rendkívüli tiszteletet…
Igazából Veszprémben lettem felnőtt és itt tanultam meg, mi az a színház. Nagyon sokat köszönhetek Vándorfi Lászlónak és annak a…