Kultúra · 2016.03.06.

Áthangolt gyűjtemény: Vass-remix

Fény, szín, forma – Polikróm harmóniák címmel nyílt meg a Vass-gyűjtemény hatodik állandó kiállítása március 5-én. Átrendezték a galériát, eljátszottak a művek társításával, kiemelésével, a termek színeinek áthangolásával a Művészetek Háza kurátorai. Friss tavaszi válogatást készítettek a konstruktivista művészet kedvelőinek.

Ahogyan a kísérőszövegben írják: „A Vass-gyűjtemény új, könnyedebb arcát mutatja meg a most kiállított közel kilencven mű. A geometrikus játékosság, a művek változatossága, a polikróm harmóniák új élményt nyújtanak a közönségnek.” S valóban, ahogy belépünk, mindjárt vidámabbak leszünk a sok pirostól, kéktől, rózsaszíntől. Mint amikor friss levegőhöz jut az ember. Meg is nyugszunk, én legalábbis, hiszen a sokszor már kibírhatatlanul burjánzó világ látványa itt könnyen átlátható jelekre egyszerűsödik. Mérnöki precizitással megfestett négyzetekre, háromszögekre, körökre. Ugyanakkor gyermeki szertelenség, önfeledt életöröm is vegyül ezekbe a munkákba a színek és formák játékával és hát a pöttyökkel. Külön tanulmányt érdemelne, miféle retró asszociációs sort képes elindítani magyar emberben a pöttyök látványa.

Vass László műgyűjtő és Brányi Mária alpolgármester

Vass László műgyűjtő és Brányi Mária alpolgármester

A konstruktivizmus, a geometrikus absztrakció – az a stílus, amelyet Vass László gyűjt – mára mindennapjaink részévé vált, nézzünk csak a kis piros Ikea-asztalra vagy az Ikea-gyerekszőnyegre, a jól megtervezett házakra, a szép autókra vagy könyvekre, számítógépekre, háztartási gépekre. Nincs mit csodálkozni, hiszen építészeti szellemű racionalizmus az alapja az egésznek, illetve alapformák játékos összhangja. Ahogyan Kassák mondta, a képarchitektúra nem akar meghalni a falon. És nem is hal meg, legnagyobb örömünkre egyre inkább része az életünknek. Esztétikusabbak, dinamikusabbak vagy éppen kontemplatívabbak, néha monumentálisabbak, de mindig élvezhetőbbek általa a terek.

Veszprém szerencséjére Vass László műgyűjtő elénk teríti a geometrikus absztrakció hazai és külföldi nagyjait. Ahogyan a kiállításmegnyitón Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója elújságolta, éppen most kapott szobrászati életműdíjat Bernard Venet, akinek két szobra és egy rajza is látható a Vass-gyűjteményben, és akinek nemrégiben zárult itt egy nagy kiállítása. A szobrai még kint vannak a veszprémi tereken. New Yorkban is látható március 3-a óta egy változata annak a szobornak, amely nálunk kint van a Hajlat utca végén. Egyébként ennek az átrendezett hatodik állandó kiállításnak a középpontjában álló mindhárom alkotó megkapta az amerikai ISC (International Sculpture Center) életműdíját: Christo, Frank Stella és a már említett Bernard Venet.

És itt vannak a hazai nagyok is teljes összhangban a nemzetközi élvonallal: Barcsay, Bak, Deim, Fajó, Haász, Hencze, Konok, Lakner, Nádler, Megyik. Műveik egymás mellé téve, párosítva tágítják a képzőművészet lehetőségeit. Egyesítik a minimalizmus tapasztalatait és a zen filozófiát. Lubickolnak a térben, amely hatalmasabb a végtelennél. Bár stílusban hasonlítanak, mégis a maguk módján próbálják a végtelent birtokba venni. A látható világ mögötti törvényszerűségeket, a metafizikai dimenziókat, a nirvánában megtapasztalható ürességet a rájuk jellemző színekkel és anyagokkal fejezik ki. Az viszont szinte mindegyikükre jellemző, hogy anyag- és eszközhasználattal, ábrázolással minden irányban tágítják a kétdimenziós felületet, amikor festenek.

Hegyeshalmi László, Gelencsér András és Brányi Mária a megnyitón

Hegyeshalmi László, Gelencsér András és Brányi Mária a megnyitón

Hegyeshalmi László bejelentette azt is, hogy mivel 2016 Veszprémben a fiatalok éve lesz, ennek jegyében megpróbálják elérni, megszólítani a 14-26 év közötti korosztályt a Művészetek Háza kiállításaival. Ennek egyik jele, hogy Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora nyitotta meg szombaton a kiállítást Brányi Mária alpolgármester mellett. Rektorukat követve legközelebb hátha megjelennek az egyetemisták is a kiállítótermekben.






[fbcomments]