Ráfagyott a zenészek ujja a trombitára. Szibériai hidegben, balkáni cigányzenére búcsúztak az óévtől és köszöntötték az újat a veszprémiek. Kevesen voltak a korábbi évekhez képest, akik úgy döntöttek, hogy a szabad ég alatt ünnepelnek.
A tribün előtt mulató kemény magot kivéve lassan engedett fel a közönség hangulata a mínusz tíz fokban, pedig Boban Marković, jobban mondva Marko Marković zenekara beleadott apait-anyait, egymás után jöttek elő a nagy slágereikkel, mint a Meszecsinka, Bubamara, a Djurdjevdan. A finisre, a tűzijátékra úgy kifogytak belőle, hogy megismételték a Macskajaj mulatós nótáját, a Bubamarát. People, the new year is coming! – mondogatta biztatásképpen az egyik zenész, aki többször is megénekeltette a veszprémi közönséget. Simán lekottázta a nép a balkáni hangfutamokat, ne vicceljünk, ez az énekkarok városa többek között. A balkáni zene első számú sztárcsapata rockdobossal felerősítve nyomta a felejthetetlen Kusturica-filmek, a Macskajaj, a Cigányok ideje betétdalait. És táncoltak rá, nem okvetlenül kólót, inkább pogót, swinget, polkát, kinek mi jutott eszébe, mozogni kellett, mert hideg volt kegyetlenül, szúrtak a mínuszok a farmernadrágon keresztül. Ja, és még twisteltünk is a „Ringe, ringe raja” refrénű szerb gyermekdalra, amely attól lett egy csapásra híres, hogy még a NATO első embere, Jens Stoltenberg is elénekelte a közelmúltban Belgrádban tett látogatásán, visszaemlékezve az egykori jugoszláv fővárosban töltött gyermekkorára.
És akkor eljött éjfél, a szilveszter fénypontja, az Óváros téren kivételesen bőkezű, gazdag és változatos, hosszan tartó tűzijátékkal. Az elragadtatásból felocsúdva a végén már csaknem elkezdtük számolni az égből hulló húszezreseket. Aranyeső a családunkra. Gyönyörűen lüktet, kavarog az egész, ahogyan kell, mélyül és domborodik, mindenki mást lát benne, bárki bírja élvezni, aki nem vak. Itt a vége, de ne fussunk el véle, hanem fontolva lépegessünk át az új esztendőbe. Boldog új évet, Veszprém! Azt hiszem, ma egész nap alszunk.
