Az opera táltosnője, sámánnője, dívája úgy varázsolt a VeszprémFesten, hogy a megismételhetetlen pillanat hazaért Verdivel együtt a História Kertbe.
Anna Netrebko hangmágiája olyan hatású a jelenben a műfajra, a lélekre, akár a rock and roll szabadsága a világra. Ő pedig több, mint sztárszoprán. Igazi énekes klasszis, égi titokkal, virtuóz technikával, női ereje, karizmája képes megfesteni a dalt szenvedéllyel, álmokkal, legendákkal.
Verdi operagálát tartottak a műfaj rajongóinak a VeszprémFesten pénteken este, telt ház, 3000 néző előtt. Ehhez nem akármilyen fellépőket hoztak el a szervezők. A jelen egyik jelentős operasztárjának tartott dívát, az orosz Anna Netrebkot és férjét, az azerbajdzsáni Yusif Eyvazov tenort hívták meg. Hozzájuk csatlakozott Željko Lučić szerb bariton és az orosz Elena Zhidkova mezzoszoprán.
A koncerten a Magyar Állami Operaház Zenekara játszott Michelangelo Mazza vezényletével. Többek között olyan művekből hallhattak részleteket a nézők, mint a Macbeth, a Rigoletto, Az álarcosbál, A trubadúr, az Aida, az Otello, és természetesen a Traviata.
Milyen egy igazi díva belépője, megjelenése? Olyan, mint az övé. Palástszerű, királynőket idéző ruhájában nem lépdelt, nem suhant, nem jött, nem rohant, hanem méltóságteljesen bevonult a színpadra, megjelent, megállt és minden hang nélkül megvett engem is, meg háromezer embert.
Az operadívák popsztárjaként stílusa, személyiségének ereje olyan hatású, mint egy vonósugár. Néztem a kivetítőn. Kicsit már asszonyosodik, ötven év felett nem baj ez, de neki jól áll. Sugározza a női erőt, az energiát, az anyaságot, a kiválasztottságot. Sűrű nő, sűrű lélekkel, elkötelezett művészi hittel. A világ legnagyobb operaházainak, koncerttermeinek közönsége térdelt a lábai előtt.
Eszembe jutott, hogy az operairodalom mennyi nagy, jelentős szerepét játszhatta el, hányszor volt Istennő, csábító vagy megcsalt nő és hányszor halt meg a szerepeiben. Most egy kicsit az élet is próbára tette, hiszen a világjárvány után neki kijutott a az orosz–ukrán háború kulturális zajából, büntetéséből is, hiszen több helyütt nem léphetett fel, mert nem határolódott el Putyintól, majd miután elítélte a háborút, akkor meg Oroszországban hazaárulózták le.
És ott áll előttünk ez a sztár, akinek énektechnikája, légzéstechnikája gyakorlatilag tökéletes, ő azt csinál a hangjával, amit akar. Most már mélyül, telítetté válik a hangszíne, de a fénye, egyedi csillogása, szépsége, gazdagsága, íve megmaradt. Nagyon magabiztosan énekelt most is. Nem akarta a csillagokat lehozni az égről, hanem belülről, megélve az adott szerepet előadta a műveket.
Tökéletesen, tűpontosan, épp annyit kiadva magából, ami szükséges. Nem bravúroskodott, nem volt rá szüksége. Birtokában a mű, Verdi szellemisége és egy teremtő hang. Megszenteli a helyet, ahol hallják. Most is ez történt. Templomként vette körül hangja a színpadot.
Itt volt vele férje, Yusif Eyvazov, akit, amikor közös útra léptek, együttes koncerteket kezdtek adni, eleinte nehezen fogadott el a kritika. Most már nagy, jelentős szerepekkel a háta mögött keresett tenorrá vált, biztos torokkal hozza a dalokat. Előadói stílusa letisztult, természetesen hatásos. Férfias jelenléte színpadra illő. Akadtak nagy énekesi pillanatai a veszprémi koncerten, duettjeik tökéletes, harmonikus összhangja érződött a színpadon.
Az est és a gála másik húzó hangja – akivel ott volt az erő, akár a Csillagok háborújában a jedi lovagokkal, s aki majdnem elvitte a showt – Željko Lučić szerb bariton volt. Róla írták, hogy igazi Verdi-specialista, összesen 23 főszerepet alakított a nagy zeneszerző műveiből. Nos, ezt bizonyította, nem is akárhogyan. Hangja, tudása, énektechnikája elsőrangú.
Nem véletlen, hogy több kontinensen ejtette már ámulatba a közönséget. Színpadi jelenléte hordozza az összes finomságot, árnyalatot, ami Verdi műveinek a tolmácsoláshoz szükséges. Megnyílt a torok, jött az erő, az energia, a szerepek drámai ábrázolása, dinamikája és Željko Lučić tarolt a nézők lelkében. Talán az sem véletlen, hogy a Financial Times azt írta róla, ő minden idők egyik legkiválóbb Verdi-baritonja. Nem túloztak, az biztos.
S hogy Verdin kívül képletesen egy másik szellemiség is megjelenjen a koncerten, itt volt a csapattal Elena Zhidkova mezzoszoprán, aki pedig Wagner-specialista, de most az olasz szerzőtől énekelt és beszállt a hármas, négyes éneklésekbe. Hangja tisztán szólt, erőben kicsit talán több is lehetett volna, de érződött rajta a tehetség, az alázat, hogy nagyon tiszteli a műveket, Verdi kifinomult muzsikáját. Az ő jelenléte összekötő kapocs is lehet némiképp, hiszen Verdi a 19. századi opera Wagnerrel egyenértékű vezéralakja volt. Talán az sem véletlen, hogy mindketten ugyanabban az évben születtek.
Az operaház zenekara a maga profizmusával, magas szintű játékával – magabiztos, könnyed, laza vezénylés mellett – a História Kertbe varázsolta mindazt a hangulatot, amitől Verdi az operavilág legjelentősebb zeneszerzője. Ő a dallamhatalom. A grandiózusságtól a személyes, drámai sorsokig.
A koncert végén többen felállva tapsolták meg az énekeseket. Nekem pedig eszembe jutott az, amikor egy interjúban Anna Netrebko azt mondta: – Úgy akarok énekelni, hogy az emberek azt mondják: Emlékszem, hogy énekelt – több volt másoknál.
Ő ezt elérte. Mert Anna örök.
Varga Róbert
Fotó: Melczer Zsolt