Németh Petra Ildikó februári csatlakozásával Veszprémben is megkezdte tevékenységét az Amnesty International Magyarország jogvédő civil szervezet. A jogsérelmekkel országos és nemzetközi szinten is foglalkozó mozgalom célja, hogy egy olyan boldog, befogadó közösséget, társadalmat hozzon létre, ahol az embereket egyenlően megilleti az alapvető emberi jogok összessége, diszkrimináció nélkül. A veszprémi koordinátortól megtudtuk, hogy milyen problémákra fókuszál jelenleg az Amnesty és milyen programok várhatók a városban.
– Az Amnesty International Magyarország két évre előre, 2026-ig határozta meg a stratégiáját. Jelenleg azokra a területekre fókuszálunk, amikért a legtöbbet tudunk most tenni Magyarországon. Fontosnak tartjuk a nemek közti egyenlőség előmozdítását, a bértranszparencia növelését, a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlőségének elősegítését, valamint a jogtudatosítást és a nemzetközi szolidaritás erősítését. Kiállunk a politikai okokból megbüntetett, akár bebörtönzött emberek mellett. Igyekszünk rendhagyó módon felhívni az emberek figyelmét ezekre az esetekre. Részt veszünk a világ legnagyobb emberi jogi kampányában, a Levélíró Maratonban, hogy segítsünk azoknak, akiket politikai demonstráció, véleménynyilvánítás vagy a mások jogaiért való kiállás miatt elmarasztaltak. Ezekkel a kampányokkal részben a döntéshozókra igyekszünk nyomást gyakorolni, és szeretnénk felhívni az emberek figyelmét a szolidaritás fontosságára, illetve arra, hogy a petícióknak mekkora ereje van – mondja Németh Petra Ildikó.
Emberi jogokkal Petra akkor kezdett foglalkozni, amikor diákként olyan sérelmek érték az oktatásban, amik ellen úgy érezte, nem tud megfelelően kiállni. Akkoriban, amikor érettségizett számos olyan változás történt az oktatás területén, ami az évfolyamát hátrányosan érintette.
– Csatlakoztam a Független Diákparlamenthez, ahol a régiónkat képviseltem. Megismerkedtem rengeteg új emberrel, tüntetésekre jártam, és ekkor készült a Veszprém Kukaccal is a korábbi interjúm. Az aktivizmusba tehát először az ifjúságpolitikán keresztül csatlakoztam be, és főleg a fiatalok, diákok jogérvényesítésére koncentráltam. Azóta sok más téma is foglalkoztat, például szívügyem a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, és fontos számomra az is, hogy az emberek jobban megismerhessék a jogaikat és érvényesítsék is őket. Általában ez a fő forrása a társadalmi problémáknak, amikkel jelenleg szembenézünk. Sokan nem mernek kiállni, mert nem is ismerik milyen lehetőségeik vannak ezek érvényesítésére és megvédésére.
Az Amnesty International Magyarország Petra csatlakozásával jelent meg Veszprémben is. Ő lett a szervezet regionális koordinátora.
– Régóta követtem az Amnesty munkásságát, mindig is szimpatizáltam vele, ezért amikor láttam, hogy regionális koordinátort keresnek, gondoltam, jó ötlet lenne Veszprémet összekötni a szervezettel. A térségben eddig nem igazán volt olyan jogvédő szervezet, ami kifejezetten emberi jogokkal foglalkozik. Úgy gondoltam, hogy Veszprémben jó helyen lenne az Amnesty. Sokan szeretnének itt tenni azért, hogy egy nyitottabb, befogadóbb társadalomban éljünk, ahol kevesebb a konfliktus, és ahol mindenkit egyenlően megilletnek a jogok. Nagyon remélem, hogy idén ki tudunk építeni olyan közösséget, amelyben szívesen tesznek a városlakók egymásért és az emberi jogok érvényesüléséért.
– Milyen tematikus programok várhatók Veszprémben? – kérdezem.
– Most áprilisban volt az első, a Láthatatlan munka, látványos kihívások című workshop. Arról volt szó, hogy a nők sokkal nagyobb arányban végeznek láthatatlan, fizetetlen munkát, mint a férfiak, ami jelentősen hátráltatja őket a karrierépítésben is. Ez a probléma nem a munkaerőpiacon kezdődik, hanem már az óvodában. Május 24-én lesz egy kerekasztal-beszélgetésünk Mihály Eszterrel, az Amnesty LMBTQI+-jogokkal foglalkozó szakértőjével és más meghívottakkal, a propagandatörvényről és annak hatásairól.
A veszprémiek többféleképpen csatlakozhatnak az Amnesty International Magyarország tevékenységeihez. Lehet jelentkezni aktivistának az Amnesty honlapján, de Németh Petra Ildikót is bátran keressék az érdeklődők. Ha valaki először csak távolabbról ismerkedne meg a mozgalommal, a workshopok és kerekasztal-beszélgetések kiváló alkalmak erre.
– A rendezvények, demonstrációk kitalálásában és lebonyolításában is lehet segíteni, sőt, azt szeretném, hogy a helyi érdeklődők maguk is kezdeményezzenek tematikus programokat. Legyen szó akár vitaklubbról, akár filmvetítésről és annak megbeszéléséről. Bátran kezdeményezzenek az Amnesty profiljába illő programot vagy akciót, mi pedig megadjuk hozzá a segítséget. Az, hogy egyre több ember válik tudatossá a jogait illetően, nemcsak a mi érdemünk, hanem a közösségé, aki velünk együtt dolgozik. Ezekről a témákról beszélni kell, és nem szabad hagyni, hogy elnyomják a hangunkat.
Fotók: Amnesty International